
Dua Lipa falatnyi bikiniben grimaszol
Az énekesnő hangban és látványban is kitesz magáért.
Kulcsár Edina hatalmasat csalódott.
Az egykori szépségkirálynő, Kulcsár Edina már négy gyermek édesanyja, boldog házasságban él a szerelmével, G.w.M-mel, közben pedig folyamatosan egyengeti a karrierjét. Ő jelenleg az ország egyik legismertebb influenszere, de most kivételesen olyasmiről számolt be a közösségi oldalán, ami nem éppen pozitív.

Kulcsár Edina megosztotta a követőivel, hogy több év után új laptopot vett, de sajnos nem az volt a dobozban, amit szeretett volna, ugyanis ő egy kék készüléket választott ki magának, de valamiért ezüstöt kapott. Visszament a boltba, hogy kicseréltesse, de mivel már kibontotta, így nem segítettek neki – pedig egy több százezres kütyüről van szó.
Ti mennyire lennétek csalódottak a helyemben? :(
– kérdezte követőit a híresség.
Kulcsár Edina csupán azért osztotta meg ezt a történetet, hátha tanul belőle valaki, hiszen már tudja, hogy le kellett volna ellenőriznie a terméket. Mivel ő nem egy problémázós típus, így nem fordult a fogyasztóvédelemhez, bár a kommentelők közül többen is ezt tanácsolták neki.
Ide kattintva lehet megtekinteni Kulcsár Edina kiakadós videóját.

Az énekesnő hangban és látványban is kitesz magáért.

Orbán Viktor kaposvári beszéde verssel indult.

Meglepő lépésre szánta rá magát a reality nagy kedvence.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.