
Marcellina hírt adott magáról súlyos betegsége után
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz énekesnő közel egy hónapnyi némaságra volt ítélve. Marcellina azonban ma már gyógyultnak számít, de még mindig nem térhet vissza a színpadra.
Marcellina még a nyár végén kapta a súlyos diagnózist: orvosai némaságra ítélték, ugyanis bevéreztek a hangszalagjai. A szaxofonos énekesnő érthető módon nagyon megijedt, hiszen nem tudta, mikor térhet egyáltalán vissza a színpadra, hiszen a szakemberek azt javasolták neki, hogy még csak ne is suttogjon a teljes gyógyulás érdekében. Nos, Marcellina valahogy kibírta a lehetetlent, és szeptember végén hivatalosan is gyógyultnak nyilvánították, azonban ez még koránt sem azt jelenti, hogy színpadra állhat.

Marcellina: Újra hangképző tanárhoz járok
Bár az énekesnő hivatalosan gyógyult, ahogy említettük, ez nem jelenti azt, hogy a munkáját is folytathatja. Komoly rehabilitáció vár a hangszalagjaira, hogy a jövőben ne történjen hasonló eset, ehhez pedig arra volt szükség, hogy Marcellina az elejéről kezdjen mindent.
„A hangszalagjaim végre rendben vannak, szépek és egészségesek az orvosom szerint. De ez sajnos nem azt jelenti, hogy ugyanúgy tudom használni, mint eddig. Ez olyan, mint egy profi sportolónál egy sérülés: lehet, hogy gyógyult, de a rehabilitáció még hónapokig eltart, hogy újra 100%-os formában legyen, és véletlenül se sérüljön rá”.
Most ugyanez van nálam, edzem a hangszalagjaimat, hogy bírja a terhelést, azaz a másfél-két órás folyamatos éneklést. Éppen ezért most újra hangképző tanárhoz járok úgy, mint a karrierem kezdetén. Elképzelhető, hogy még másfél-két hónap, amíg újra színpadra állhatok
– árulta el lapunknak az énekesnő, aki bízik benne, hogy minél előbb visszatérhet szeretett közönségéhez.

Top hírek

Harmadik gyermekével várandós Hilary Swank
Harmadik gyermekét várja az Oscar-díjas sztár.

Lady Gaga anyaként teljesen más oldalát mutatta meg
Így talán még sosem láttuk az énekesnőt.

Különös emlékről vallott a 84 éves Paul McCartney
A zenész egy egészen szokatlan emléket idézett fel.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre