Idősek otthonába költözött Kern András, ezt csinálja ott

76 évesen is rendkívül aktív a Kossuth-díjas színész. Kern András nyomozóként tér vissza a mozivászonra.



Megosztás
Szerző: mkb
Létrehozva: 2024.10.21.
kern andrás mozi idősek otthona

Nyomozónak áll Kern András. A Kossuth-díjas színművész az új filmjében egy gyilkosság után nyomoz, nem is akárhol: a helyszín egy idősek otthona, ahol – szerepük szerint is – előadóművészek tengetik a napjaikat! Olyan színészóriásokkal szerepel majd a vásznon, mint Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Pogány Judit és Takács Katalin.

20230620_filmforgatas_02454_MW_bulvar_MK kern andrás
Kern András nyomozónak áll: tudja, kollégái szemrebbenés nélkül hazudnak (Fotó: Máté Krisztián)

Kern András új filmjében nyomozót alakít

Bár a filmben meggyűlik a baja a fifikás gyanúsítottakkal, a való életben nem jellemző, hogy át lehessen verni őt.

„Aki ördögien ügyes, az talán be tud csapni. De aki egyszerűen, ügyetlenül csinálja, az nem. Azért nem jellemző, hogy át akarjanak verni" – fogalmazott a Mokkában a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, majd a film kapcsán hozzátette:

Azért itt nehezebb a helyzet, mert ezek a színészek élből tudnak hazudni

– méltatta mosolyogva kollégáit. 

„Nem könnyű velük! De az a cél, hogy kiderüljenek a részletek, ezt így-úgy-amúgy ki kell húzni belőlük" – fogalmazott Kern.

Én nem szeretem a hazugságot 

– szögezte le, majd hozzátette, úgy gondolja: a kegyes füllentések néha rendben vannak. 

„Ha valaki tehetségtelen, annak nem kell mondani, hogy: te, milyen rossz voltál ma! Egy „prömier” után nem mondjuk azt a csapatnak, hogy: te nagyon jó voltál, te meg rémes. Hanem azt hazudjuk egymásnak, hogy milyen jó volt! És ez nem baj. Ha valaki nagyon beteg, akkor sem kell megmondani, hogy ő vele mi lesz, mi vár rá. Vannak ilyen kegyes hazugságok az életben. De amikor ezt nem kéne használni, mégis hazudnak, csak úgy heccből, azt nem nagyon szeretem" – mondta az elismert színész.

Kern András színészlegendákkal szerepel, kollégáival jó barátok a magánéletben is (Fotó: TV2/Mokka)

„Ez véletlenül egy olyan társaság, ahol szinte mindenki szeret mindenkit"

Az október 31-én mozikba kerülő, Ma este gyilkolunk című krimi-vígjátékot még tavaly nyáron forgatták, az elismert színművész pedig a mai napig jó emlékként őrzi a kollégáival eltöltött időszakot.

„Jól éreztük magunkat, ez véletlenül egy olyan társaság, ahol szinte mindenki szeret mindenkit. Nagy hülyéskedésekben voltunk a forgatások szüneteiben. Rendkívül jól éreztük magunkat, sokat sztoriztunk. A stáb is nagyon elkényeztetett minket” – nosztalgiázott.

„Ha senkit nem érdekelnék, nem játszanék ennyiféle szerepet”

A 76 éves színész, aki a színpadon is aktív, a Pesti-Magyar Színház tagjaként több darabban is játszik. Januári születésnapjakor pedig azt mondta a Tényeknek:
„Köszönöm, hogy ilyen szép hosszú ideig úgy fenntartották az érdeklődést én irántam, aminek következtében én működhetek. Mert ha senkit nem érdekelnék, akkor biztos nem játszanék ennyiféle szerepet. Nem lett volna ennyi film meg színdarab, még énekes is volt, meg zenék, meg lemezek, meg sok-sok minden. Ez így mind valahogy összerakódik és kirázódik belőle valami, ami ha megmarad, akkor az nagy boldogság lesz majd nekem ott alulról szagolgatva az ibolyát."

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás