
Katalin hercegné váratlan dolgot tett, ezzel mindenkit meglepett
Amióta Vilmos herceg felesége bejelentette, hogy daganatos beteg, csak elvétve lehetett látni eseményeken, hiszen minden erejével a gyógyulására koncentrált. Most azonban, hogy Katalin hercegné végzett a kemoterápiával, úgy tűnik, hogy hamarosan visszatérhet királyi teendőihez, mai megjelenése is erre utal.
Véget ért a kemoterápia Katalin hercegné számára és úgy tűnik, a trónörökös felesége remekül érzi magát, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy ma megjelent egy hivatalos eseményen férje oldalán. Vilmos herceg gyermekei anyjával a karján igazán boldognak látszott és még az öltözékük is passzolt egymáshoz. Remélhetőleg a hercegi pár hamarosan maga mögött hagyhatja az elmúlt időszak nehézségeit és minden visszatérhet a régi kerékvágásba.

Vilmos herceg és Katalin hercegné egy zártkörű eseményre látogattak el Southportba, ahol három, júliusban elhunyt gyermek családjával találkoztak. A szülők egy késeléses támadásban vesztették el gyermekeiket, így különösen megható volt az apropó a találkozóra, amit szülőként a hercegi pár is meg tud érteni. Katalin el is mondta, hogy nagyon fontosnak érezte, hogy kinyilvánítsa együttérzését a családok felé és tolmácsolja a háláját a sürgősségi ellátásban dolgozók irányába is.
Katalin hercegné egyre gyakrabban jelenik meg
Az édesanya egy megható videóban jelentette be nyár végén, hogy véget ért a kemoterápiás kezelése, bár az még nem jelenthető ki biztosan, hogy végleg le is győzte a gyilkos kórt. Ennek ellenére úgy tűnik, Katalin sokkal jobban van és Vilmos is boldogabbnak tűnik az gyötrő hónapok után. Ezt az is bizonyítja, hogy a hercegné nyáron kétszer is megjelent hivatalos eseményen viszonylag rövid időn belül. Úgy tűnik, a leendő királyné hamarosan hivatalosan is visszatérhet királyi kötelességeihez.
Top hírek


Újabb rekordot döntött meg a „Hogyan tudnék élni nélküled?”
Az emberek még mindig imádják a filmet.

Évekkel később árulta el Árpa Attila, miért lett belőle A Nagy Ő
Kiderült, hogy ki az idei év Nagy Ő-je!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre