75 éves Molnár György Elefánt: „Közelebb van a kijárat, mint a bejárat”

Ma már sokkal szerényebben, családi körben ünnepel. Molnár György 75 éves lett. Lapunk megkeresére összegezte a mögötte lévő éveket, mint mondja, boldog élete volt, és öregkora is olyan, ahogy elképzelte: szerető feleségével, három gyerekével és kisunokájával.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.09.14.
Molnár György Elefánt Molnár György születésnap évforduló

Molnár György Elefánt 75 éves. Az Omega zenésze korából adódóan nem gondolkodik évtizedekben, mindig örül annak, ha újra felkel a nap.

Molnár György
Molnár György Elefánt ma már csak szerényen ünnepli születésnapját (Fotó: Szabolcs László)

Molnár György családja körében ünnepelt

Sok-sok évvel ezelőtt még nagy társaságban ünnepelt, mára azonban csak a szűk családi kör jön össze. Persze ilyenkor megállás nélkül kapja az üzeneteket, hívásokat, ami rendkívül megmelengeti a szívét.

Rengetegen köszöntöttek, rajongók, barátok, bevallom, elmondhatatlanul jól esett."

Este átjött a testvérem a családjával, megittunk egy-két italt – sokat nem, mert már egyikünk sem bírja –, és kaptam tortát is.

Nem akartam nagy hacacárét, mert a feleségemnek most egy munkára kell gőzerővel készülnie. Neki ez az elhivatottsága, én pedig ebben is szeretném maximálisan támogatni” – mondta a Metropolnak a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gitáros-zeneszerző.

Molnár György
A zenész elégedett az életével, ma már a családja a legfontosabb számára (Fotó: Szabolcs László)

„Szép életem volt, és most is az van”

Gyurinak az utóbbi években az egészségével bőven volt problémája. Tavalyelőtt tavasszal, három év után másodjára is kiújult daganatos betegsége, hónapokig tartott a felépülése. Másfél évvel ezelőtt végre jó hírt kapott az orvosától, nem alakultak ki áttétek a szervezetében, meggyógyult. Később a gerincsérvével küzdött hónapokig, majd a térdével is voltak problémák.

Most jól vagyok, igaz, a nyarat nagyon nehezen viseltem.

A kánikula nyomta az egészségemet. Tavaly beszereltettük a légkondit, úgyhogy azzal át tudtam vészelni. Csak akkor mozdultam ki a házból, ha nagyon muszáj volt” – mondta. „75 évet megéltem, remélem, hogy még marad 50. A haverommal mindig ezzel tréfálkozunk, de ahogy eltelik egy újabb év, azt mondjuk, jó, már csak 49 maradt hátra.”

De én megelégszem azzal is, hogy egy újabb és újabb napra ébredek föl.

„14 évesen szerettem volna minél hamarabb nagykorú lenni. Utána már nem számoltam az éveket, csak történtek az események, repült az idő. Szép életem volt, és most is az van. Van egy tündéri, szép feleségem, három gyermekem, és egy aranyos kisfiú unokám. Semmi panaszom nem lehet az életre, más a tizedét nem kapja, mint ami nekem „jutott”. Köszönöm a sorsnak! Hetente 2-3 alkalommal beszélünk a lányommal, a fiúk pedig ugye még velünk élnek. A kisunokám hároméves, és már ovis, általában havonta egyszer találkozunk” – mondta a zenész, aki hangsúlyozta, ma már a családja a legfontosabb számára.

Molnár György
Az egyik legjobb dolog az életébn, hogy mai napig kap visszaigazolásokat, hogy valamit jól csinált (Fotó: MEDIAWORKS ARCHÍVUM)

„Az Omega fölkerült az éterbe az emlékek közé”

Az Omega gitárosa körül sok minden megváltozott. Több zenésztársa elhunyt, ma már csak ritkán áll színpadra, de a dalszerzésnek továbbra sem fordított hátat.

Tudomásul kell venni, hogy közelebb van a kijárat, mint a bejárat. 

„Az a jó dolog az életben, amikor visszaigazolásokat kapsz, hogy valamit jól csináltál. Viszont azt is be kell látni, hogy a mi időnk elmúlt. Az Omega fölkerült az éterbe az emlékek közé. Aztán ki tudja, lehet, hogy ötven év múlva is játszani és hallgatni fogják a dalainkat. Az 1994-es Népstadionban adott koncertünk mindenkinek egy mérföldkő volt az életében. Zuhogó esőben végigállta a közönség, ezek maradandó emlékek, amiket nem lehet újra megismételni. Tempóra villámlott, ha rá gondolok, futkos a hátamon a hideg. Spielberg súlyos pénzeket fizetett volna, amennyire egybehangoltan működött a színpadi háttér” – tette hozzá mosolyogva.


 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás