
Talpig feszülősben szexizett Szabó Zsófi, de valami mégsem stimmel
Szorongással küzd.
Kulcsár Edina nem is lehetne boldogabb. Nagy bejelentést tett az ünnepi posztjában.
Kulcsár Edina immár egy nagyon nagy mozaikcsaládot tudhat a magáénak. Volt férjétől, Szabó András Csutitól két gyermeke született: Medox 2018-ban, Nina 2020-ban. Majd a válását követően két újabb gyermekkel ajándékozta meg a sors: Amarával és Dionnal. Azonban rapper kedvese, G.w.M is behozott két gyermeket a családjukba, akik korábbi kapcsolatából születtek.
Így már kijelenthető, hogy elsősorban inkább édesanya, mint celeb. Minden szabad percét kiteszi, hogy a kicsikről és az egész családról gondoskodhasson. Ráadásul nemrég ünnepelte elsőszülött gyermeke a születésnapját, ami még több munkával járt, hogy minden tökéletes legyen a nagy napon. Medox hatéves lett, aminek alkalmából még egy ugrálóvárat is beszereztek.
Közösségi oldalán Edina büszkén dicsekedett azzal, hogy még elbírja Medoxot a karjaiban, aki már kész nagylegény. Anya és fia hatalmas mosollyal ölelték egymást, ami egyértelműen bizonyítja, milyen nagy a szeretet közöttük.
„Még elbírom! Mivel az időjárás egy kicsit jobb lett, így most tudtuk bepótolni a hétvégén elmaradt szülinapot. Ünnepeltünk, ugráltunk, ettünk-ittunk, majd tortáztunk, nekem pedig ismét alkalmam volt rácsodálkozni arra, hogy Medox már 6 éves. Szuper szülinap volt. Majd mutatok belőle részleteket” – írta szívmelengető posztjában Edina, amit ide kattintva tekinthettek meg.
– Edina vigyázz magadra! Nemrég szültél. És Medi nem tűnik pehelykönnyűnek.
– Császár után 6 héttel biztos okos dolog ekkora gyereket emelgetni.
– Nagyon helyes és aranyos kisfiú. Isten éltesse nagyon nagyon sokáig!
– üzenték Edinának a követői.
Szorongással küzd.
Polgár Árpád felesége őszintén mesélt a kapcsolatukról.
A világbajnok bokszolónő méltatta újdonsült diákját.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre