Kis Grófo fia zenei pályára lép: "Magamat látom benne"

A zenész óriási bejelentéssel érkezett közösségi oldalán, legidősebb fiának ugyanis hamarosan elindul a zenei karrierje. Kis Grófo elmesélte nekünk, hogyan készülnek erre.



Megosztás
Szerző: M. K.
Létrehozva: 2024.09.14.
Kis Grófo pályafutás dal Lacika klip

Kis Grófo fiatalon kezdte pályafutását, és most idősebbik fia is úgy döntött, hogy zenész lesz. Mondanunk sem kell: Lacika döntése óriási büszkeséggel tölti el a Bulibárót. 

Kis Grófo
Kis Grófo fia nagyon tehetséges és tudatosan készül a zenei pályára (Fotó: Szabolcs László)

Kis Grófo is fiatalon kezdte

„Úgy tervezzük, hogy még idén megjelenik az első dala az ünnepekre, karácsonyra nagyon szeretnénk, ha összejönne. Ez a nyár nagyon sűrűre sikerült, hála Istennek rengeteg fellépésem volt, így viszont én magam sem tudtam új klippel kijönni és nem tudtam sajnos elegendő időt szánni a kisfiamra, amit szeretnék pótolni. Dolgozunk a dalon és a klipen, ő is rajta van és már nagyon szeretné, ha elkészülne.” 

Grófo elárulta, hogy az általa megosztott bejegyzés egy családi rendezvényen készült, ahol fia, Lacika megmutatta énektudását és tehetségét.

Kivétel nélkül minden nap gitározik és énekel, előfordul, hogy este 10-kor is még hallom, hogy pengeti a húrokat. Nagyon örülök neki, hogy ennyire lelkes, mert én is 12-13 éves voltam, amikor a legelső dalom megjelent a legnagyobb videómegosztón, klip formájában. Elképesztően büszke vagyok rá, látom rajta, hogy nagyon szeretné az énekesi pályát. Magamat látom benne, mert sok mindenben hasonlít rám. Istvánka még zsivány, jó értelemben, a hercegnőm pedig a szemem fénye, mindhármójukban más és más tulajdonságok vannak, amiért odáig vagyok értük.

Mindegyik gyerek muzikális

Kis Grófo szerint egyébként a gyerekek nagyon szeretnek énekelni, bár a két kisebbik inkább csak hobbiból. „Mindhárman lelkesen énekelnek, de egyelőre Lacikában látom az igazi tehetséget, ritmus, hangszín és stílus tekintetében. Bár az is igaz, hogy ő a legidősebb, de ő tényleg komolyan veszi. A kisebbek egyelőre azért énekelnek, mert látják, hogy a bátyjuk is ezt teszi.”

Az énekes apuka azonban leszögezte, nem szeretné siettetni fia első dalát.

Olyan dalt szeretnénk kitalálni neki, ami illik a hangjához és a stílusához, illetve a mai zenei trendeknek is megfelel. Erre az első dal esetében nagyon oda kell figyelni, de nyilván túlgondolni sem kell, mert sokszor az egyszerű a nagyszerű. Itt az a legfontosabb, hogy hogy ez emberek lássák és érezzék, hogy ő mennyire szereti ezt csinálni és azt gondolom, hogy ez át is fog jönni.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás