Joshi Bharat: Hálás vagyok az életem utolsó szerelméért

Egy kisgyermek abban a környezetben gondolkodik a jövőjéről, amelyben él. Így voltam ezzel én is. Szegény családban nőttem fel, a szomszédoktól kaptam inget, de azt is mindig tönkretettem, rossz gyerek voltam. Nem is érdemeltem több ruhát... Az álmaimban felnőttként Indiában képzeltem el magam. Arra gondoltam, hogy majd milyen jó lesz nekem, lesz munkám, keresek 300 rúpiát, lesz két ingem és két nadrágom. Ehhez képest durván túlteljesítettem a tervet!

Az élet sodort magával, én pedig kellően nyitott voltam ahhoz, hogy minél messzebbre vigyen. Így kerültem Magyarországra, és alakult úgy az életem, ahogy. Most, hogy 69 éves lettem, sok gondolat fordul meg a fejemben. Először is, már reggel, amikor kinyitottam a szemem, az jutott eszembe, hogy milyen szerencsés vagyok! A földön naponta 60-70 ezer ember nem ébred fel reggel. Én felkeltem. Aztán azért is hálás vagyok, hogy karriert építhettem, hogy jó emberek vesznek körül, hogy gyönyörű gyermekeim vannak, hogy sosem voltam beteg, és hogy az életemben lehetőséget kaptam még egy – feltételezhetően – utolsó nagy szerelemre. Mi kellhet ennél több?