Krausz Gábor saját kezével épít házat Mikes Annának - mutatjuk a szerelemotthonukat

Csodálatos felvétel került elő épülő otthonukról.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.07.08.
Mikes Anna Dancing With the Stars Krausz Gábor

Hihetetlen, hogy mennyi minden tud történni egyetlen év alatt! Nem tűnik hosszú időnek, hiszen csupán 365 napról van szó, mindazonáltal ennyi idő alatt egész életek alakulhatnak át gyökeresen, és teljesen más emberekké válhatunk. Ezt Krausz Gábor a saját bőrén tapasztalta. Egy évvel ezelőtt, a nyáron döntött ugyanis úgy Tóth Gabival, hogy nem toldozgatják és foltozgatják problémás párkapcsolatukat, hanem pontot tesznek az i-re, és feltárják a nagyvilág előtt, hogy ez már nem működik. A rajongókat persze valósággal sokkolta a hír, hiszen a külvilág felé azt mutatták, hogy minden rendben van. A 2023-as év elején Gabi például még azt mondta, hogy a Gáborral való házassága sziklaszilárd alapokon áll. Tavasszal pedig megtörtént az, amire már mindketten régóta vágytak: vettek egy közös házat vidéken, hogy ott éljenek idilli, falusi életet kislányukkal, Hannarózával. Ez az idilli élet azonban nem tartott túl sokáig, ugyanis Gabi végül inkább Papp Máté Bencét látta szívesen a falusi álmokban. Bejelentették tehát a válást, Gábor pedig mindent elveszített: a házasságát, a feleségét, a házát. Most azonban talpra állt, és saját kezével épít házat magának és szerelmének. 

Krausz Gábor és Mikes Anna nagyon egymásra talált

Krausz Gábor a Dancing With the Stars műsorában ismerkedett meg Mikes Annával, hiszen a bájos lány volt a tánctanára és a táncpartnere. Hamarosan azonban nemcsak a parketten alkottak egy párt, hanem az életben is. Bár sokáig titkolták, mára olyan biztosak lettek abban, hogy együtt szeretnék leélni az életüket, hogy felvállalják szerelmüket a nyilvánosság előtt. A lánykérést már mindenki nagyon várja, hiszen szeretnénk látni, milyen gyönyörű körülmények között mondják majd ki a boldogító igent. És bár ez még nem történt meg, a közös házba költözés már igen

Krausz Gábor egy friss történetében elárulta, hogy jelenleg éppen a házuk készül. Amikor elindult a videó, még éppen a csatornát ásta saját kezével, majd elárulta, hogy most a teraszukat készíti. Szeretné, hogy ez egy igazi közösségi hely legyen, ezért csupa szép, modern eszközzel szereli fel a teraszt a Mikes Annával való álomotthonában.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás