"Hihetetlen önbizalomhiányom volt" - Szomorú sorokkal volt tele Tompos Kátya utolsó interjúja - Videó!

Még csak egy napja, hogy lapunk szomorúan számolt be róla, hogy Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima-díjas színművész-énekes hosszan tartó betegsége után 41 évesen életét veszítette péntek hajnalban. A fájdalom azonban nem szűnik, és egy ország nem tud felocsúdni a gyásztól. Pályatársai, tisztelői, és rajongói folyamatosan keresik a miérteket, és igazságtalannak érzik, hogy egy ennyire tehetséges és szerethető nőnek miért kellett ilyen korán távoznia közülünk. Most a Ripost megtalálta a színművész legutolsó interjúját, amely 1 évvel ezelőtt készült Tompos Kátyával, aki ekkor még titokban, egyedül harcolt a súlyos betegségével, a világ tudta nélkül. Ennek tudatában még szívfacsaróbbak a sorok, amelyeket a Pura Poesia Juhász Annával című műsorban mondott el.

A beszélgetés során azt a témát járták körül Kátyával, hogy milyen vers írná le az ő életét. Az interjúból idézzük a színművész beszédes válaszát:

"Elmélkedős, elemzős, az életről filozofálós"

Valószínűleg a legtöbb napom ilyen lenne. De biztos lenne olyan is, amikor valamilyen behatás érne, és humor, sok vidámság, vicc, abszurd vagy kétségbeesett gondolatok, vagy valami őrület, de leginkább az életen való elmélkedés, az élet értelme lenne benne - vallotta be Kátya félszegen.

"Lehet, hogy nekem nem kellene a közönség"

Tompos Kátya az interjú során arról is beszélt, hogy félt a közönségtől és attól, hogy hogyan fogják őt fogadni, milyen véleménnyel lesznek róla. Függött a visszajelzésüktől, és tartott tőle.

Lehet, hogy nekem nem kellene a közönség, hanem csak úgy egyedül a szobámban szerepelnék. Azt gondoltam, hogy a közönség biztos azt fogja mondani, ez nem tud semmit, minek áll ki a színpadra. Hihetetlen önbizalomhiányom volt.

„Nem te határozod meg, mikor kell állapotban lenni, hanem azt mondják, hogy este héttől tízig, az a te tered. Akkor kell tudni úgy szöveget mondani, ezek mind nehézséget okoznak” 

– mondta a színésznő.

„Ugyanakkor nekem úgy jött a színészet, emlékszem, hogy egészen sokáig a barátokkal, barátnőkkel, akikkel jóban voltam, sokszor elkezdtem utánozni bizonyos tulajdonságaikat. Volt, hogy valakinek az írását, és olyan szintre jutottam vele, hogy a tanár nem tudta megkülönböztetni a kézírásunkat, amikor dolgozatot adtunk be. Volt, hogy valakinek figyeltem a mimikáját, egy egész napot úgy töltöttem el, hogy úgy beszéltem, ahogy ő. Vagy eltanultam a beszédhibáját. Nem tudtam, hogy ez már maga a színészet!”

„Aztán rájöttem, hogy ez olyan emberi tulajdonság, aki karakterekkel foglalkozik és próbálja minél mélyebben átvenni az emberek habitusát, ezek már színpadi dolgok" - árulta el a színművész.

"Úgy élhettem, ahogy a saját tempóm diktálta" 

A legszomorúbb része azután következett az interjúnak, ugyanis Kátya beszámolt róla, hogy a Covid-járvány alatti bezártságot arra használta, hogy időt nyerjen magának, és utol érhesse önmagát. Olyan dolgokkal foglalkozott, és olyan elfoglaltságokra jutott ideje, amikre máskor talán soha. Ez azért lehetett neki különösen fontos, mert ekkor már tudta a lesújtó diagnózist, hogy rákos...

„Alapvetően egy nagyon lassú ember vagyok, frusztrációt okoz, vagy okozott, hogy utol kell érjem magam.”

– árulta el a művésznő.

A teljes interjút itt tudjátok megtekinteni: