Mikulásfutás: pirosba borult Budapest belvárosa

A jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutás vasárnap valódi ünnepi csodává változtatta Budapest belvárosát: 4500 pirosba öltözött futó hömpölygött végig a Fővám tértől a Duna-partig, minden eddiginél nagyobb tömeget megmozgatva és látványos adventi kavalkádot teremtve – ráadásul idén először a női futók kerültek többségbe.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.12.07. 17:45
Mikulás Kaland mikulás ünnepség Mikulás show futás Budapest

Vasárnap igazi karácsonyi csoda költözött Budapest szívébe: a 10. PENNY Mikulásfutás minden eddiginél nagyobb tömeget mozgatott meg, a Fővám tértől a Duna-partig hömpölygő piros áradat pedig különleges ünnepi látványt nyújtott a járókelőknek és turistáknak. A rekordot döntő, 4500 fős mezőnyben idén először a nők kerültek többségbe – a résztvevők 59%-a futónőként bújt Télapó-jelmezbe.

mikulásfutás
Mikulásfutás

Mikulásfutás: a legkisebb manóktól a 87 éves Télapóig

A mesterséges hóesésben úszó rajthelyszín már a rajt előtt ünnepi hangulatba burkolózott. A Fővám térről induló piros ruhás futók tömege gyorsan Budapest egyik legszebb adventi látványává vált. A Duna-parti korzón sétálók sorra álltak meg fotózni a végtelennek tűnő Mikulásmenetet, amelyet idén is rengeteg mosoly, nevetés és közösségi élmény kísért.

A jubileumi alkalom igazi családi sportünneppé nőtte ki magát: a mezőnyben együtt futottak gyerekek, szülők és nagyszülők. A 10 év alatti nevezők aránya elérte a 15 százalékot, ami jól mutatja, hogy az esemény generációkon átívelő hagyománnyá vált. A hangulatot tovább színesítette a nemzetközi részvétel is: japán, koreai és más külföldi csapatok is erősítették a piros forgatagot.

Főlényben vannak a női mikulások! – ellepték Budapestet

A Mikulásfutás évek óta népszerű a női sportolók körében, ám idén fordulópont következett be: a nevezők 59%-a nő volt. A Télapó piros kabátja alatt tehát most először többségében futónők rejtőztek, ami új színt vitt a hagyományos jelmezes futásba.

Amikor 4500 egyforma, piros ruhás futó egyszerre mozdul meg a hóesésben, az olyan energia, ami betölti az egész várost. A 10. PENNY Mikulásfutás ma megmutatta, hogy a sport télen sem áll meg, sőt: a közösségi élmény és a jótékonyság ilyenkor még erősebb

– mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Több ezer ajándék az SOS Gyermekfalvak gyermekeinek

A futók nemcsak jókedvet, hanem ajándékokat is hoztak. A Lónyay Utcai Református Gimnáziumban felállított hatalmas puttony szinte megtelt: tartós élelmiszerek, pelenkák, játékok, könyvek, édességek és iskolaszerek sokasága gyűlt össze a rászoruló gyermekek számára. Az adományokat az SOS Gyermekfalvak juttatja el a gondozásában élő gyerekeknek, hogy számukra is szebb legyen az ünnep.

Piros fényfestés az év lezárásaként

A Budapest Sportiroda ezzel az eseménnyel zárta a 2025-ös évet, egy olyan ünneppel, amely egyszerre volt sportos, közösségi és megható. A szervezők boldog karácsonyt és kilométerekben gazdag új évet kívántak minden résztvevőnek – a város pedig még sokáig őrzi a hétvégi piros forgatag emlékét.

Érdekel korábbi Mikulásfutás? Nézd meg videón!

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.