Szabadságjog-e megfagyni az utcán?

A hajléktalanságról szóló beszélgetést Wintermantel Zsolt, a BP Műhely önkormányzati szakértője vezette, vendégei pedig Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára és Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumi elnöke voltak. A témát nem szirupos szociális szólamokkal járták körbe, hanem kőkemény városüzemeltetési, rendészeti és emberi kérdésekkel. Például azt, hogy szabadságjog-e megfagyni az utcán.

Fülöp Attila elmondta, hogy a magyarországi hajléktalanprobléma fele Budapesten csapódik le. A férőhelyek, a finanszírozás és az ellátottak aránya egyaránt ezt mutatja. A kormány 16 milliárdos éves támogatásának közel fele a fővárosi rendszerbe kerül, és a főváros is nagyjából 9 milliárd forintot tesz hozzá, hogy működjön a hajléktalanellátás.

– fogalmazott.

Szabadságjog-e megfagyni az utcán?

Az államtitkár felidézte a sokat támadott 2018-as szabályozást is, amely szerint a közterületen életvitelszerű tartózkodás szabálysértés. Szerinte a kép úgy teljes, hogy ezzel párhuzamosan történt meg az, hogy Budapesten ma 0–24 órában elérhető az ellátás, és mindig van szabad férőhely, ha valaki be akar menni. 

- mondta.

Lőrincz Norbert belülről mutatta meg a rendszert: utcai szociális szolgálatok járják a kerületeket, ők találják meg az aluljárókban, parkokban, bozótosokban élő embereket. Vannak 

• éjjeli menedékhelyek, 
• nappali melegedők, 
• krízisautók, 
• mobil orvosi egységek, 
• egészségügyi centrumok – egy komplett háló, amelynek a célja, hogy senki ne maradjon ellátás nélkül, ha egyszer rászánja magát.

 A számok szerint Budapesten ma nem a férőhely a szűk keresztmetszet: a helyek nagyjából 80 százaléka foglalt, vagyis tíz ágyból kettő üres marad.

A probléma ott kezdődik, ahol a jog és a valóság találkozik. Wintermantel egy provokatív kérdéssel tette helyre a dilemmát: 

A szakmai válasz egyértelmű volt: nem. 

Lőrincz szerint amikor valakinél életveszély gyanúja merül fel, például mínusz 10 fok, súlyos betegség, zavarodott állapot, onnantól nem az a kérdés, mit akar, hanem az, hogy túléli-e az éjszakát. Ilyenkor jön a szociális szolgálat, a krízisautó, a mentő, és ha kell, a rendőrség is. A cél: életet menteni, nem látszatot kezelni.

Az elmúlt hetekben a szociális szakemberek két budapesti aluljáróban minden ott élő hajléktalannak alternatívát ajánlottak, szálláshelyet, ellátást. Akik ezt sem így, sem úgy nem fogadták el, azoknál a rendőrség lépett, és intézményekbe kísérték őket. A cél az volt, hogy az aluljárók újra járható, tiszta, biztonságos közterek legyenek, ne pedig életveszélyes „senkiföldjei”.

A panel egyik legfontosabb állítása az volt, hogy ma Budapesten a hajléktalanság legnehezebb része egy szűk, de nagyon problémás csoport: azok az emberek, akik súlyos pszichés, egészségügyi vagy függőségi problémáikkal küzdenek.

Fülöp szerint ezen a ponton hiányzik leginkább a rendszer: nincsen elég tartós, speciális hajléktalan otthon, ahol egyszerre van helye ápolásnak, pszichiátriának, szociális munkának.

- fogalmazott.

A beszélgetésben egy másik kellemetlen igazság is előkerült: amit mi az utcán hajléktalannak látunk, az nem mindig az, aminek gondoljuk. Vannak, akik a városszéli erdőkben barkácsolt kunyhókban élnek, fél legális „favellákban”, másoknak van lakásuk, nyugdíjuk, mégis az utcán töltik a napot, ott isznak, ott élnek közösségi életet. Ezek az emberek jogilag nem mindig minősülnek hajléktalannak, de a közterületet mégis szétzilálják.