Kautzky Armand a szívügyeiről vallott: „Szabad vagyok, és rettenetesen élvezem”

Gyönyörű lányokat véleményez majd a népszerű szinkronszínész. Kautzky Armand elárulta, mitől lát szépnek egy nőt, s azt is, hogy foglalt-e most a szíve.



Megosztás
Szerző: mkb
Létrehozva: 2024.05.30.
Kautzky Armand magánélet szinkronszínész

Magyarország egyik legismertebb szinkronhangja, Kautzky Armand gyönyörű hölgyek gyűrűjében találta magát: zsűritag lesz a Miss World Hungary 2024 versenyében. A Jászai Mari-díjas magyar színművész a feladat kihívásairól és a magánéletéről is mesélt lapunknak.

kautzky armand
Kautzky Armand dönt a legszebb magyar lány kilétéről Fotó: Balogh Zoltán

„Külsőségeket tekintve vallom: az arány az erény

Alapvetően én az MTVA-t képviselem műsorvezetőként, de most leginkább színészként, előadóművészként veszek részt a verseny zsűritagjai között. A színpadi megjelenést fogom figyelembe venni a lányok esetében

– szögezte le a színművész, szinkronszínész. A 21 induló lány Balatonon egy embert próbáló táborban vesz majd részt, hogy végül a négykörös döntőben – amit június 23-án a Duna közvetít élőben – kiderüljön, kinek a fejére kerül a korona.

Huszonegy lány küzd a Magyarország Szépe címért Fotó: Szabolcs László

Mindig nagyon fontos, hogy a belső mennyire tud megmutatkozni. Elfedjük magunkat a sminkkel, mindenféle külsőségekkel. De hogy a személyiség, a belső jegyek mennyire tudnak megmutatkozni egy tekintetben, egy mozdulatban, én ezt fogom figyelni. Külsőségeket tekintve vallom: az arány az erény. Ez alkatilag és arcra is igaz.

LB_20240426_szepseg_0016
Kautzky Armand magánélete nem annyira ismert, most megosztott velünk néhány részletet 
 Fotó: Ladóczki Balázs

Kautzky Armand szabad, mint a kismadár

Kautzky Armand hangja és arca nagyon ismert, megjelenése híresen mindig makulátlan. Most elárulta, nem készülődik annyit a tükör előtt, mint sokan gondolnák:

Piperkőc hírében állok, pedig ez nem így van.

„Csupán igényes vagyok, szeretek odafigyelni magamra. Igaz, minden nap hajat mosok, megborotválkozok, akkor is, ha nyaralok, vagy csak otthon vagyok. De általában ez nem vesz sok időt igénybe, tíz-tizenöt perc alatt minden elkészül” – ismerte el Kautzky, aki egy évvel ezelőtt vallott arról: külön költöztek feleségével. Azóta nem beszél magánéletéről, most viszont a Metropolnak elárulta, szabad-e a szíve:

Szabad vagyok, mint a kismadár, és én ezt most rettenetesen élvezem.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás