
Rácz-Gyuricza Dóra őszinte vallomást tett a házasságáról
Rácz Jenő felesége az anyaságról, pletykákról és az irigységről is beszélt.
A sztár fellebbez az ítélet ellen.
A Squid Game színészét, Oh Yeong-sut elítélték, miután Dél-Koreában bűnösnek találták szexuális visszaélés vádjában.
A 79 éves Oh 2021-ben került reflektorfénybe, amikor a 001-es számú játékost alakította a Netflix sorozatában. A színész Emmy-jelölést kapott a Squid Game-ben nyújtott alakításáért, sőt történelmet írt, amikor ő lett az első dél-koreai, aki Golden Globe-díjat nyert. Alig néhány hónappal a győzelme után Oh ellen vádat emeltek, miután egy női színész 2021-ben panaszt tett, amelyben azzal vádolta, hogy kétszer is illetlenül megérintette őt, miközben 2017-ben együtt dolgoztak egy színdarabban.
Az ügyészek először ejtették az ügyet a rendőrségi nyomozás után, de a nő fellebbezett, hogy nyissák újra az ügyet, így több bizonyítékot gyűjthettek össze, és Oh ellen vádat emelhettek. A nő azt állította, hogy a férfi akarata ellenére megölelte és arcon csókolta.
Oh nem ismerte el bűnösségét, de azt állította, hogy bocsánatot kért a nőtől. A színész 2023 februárjában vett részt az első bírósági meghallgatásán, és akkor azt mondta a riportereknek:
Sajnálom. Azt hiszem, rosszul viselkedtem.
Most a Szöultól délkeletre fekvő Seongnam városának kerületi bírósága bűnösnek találta Oht szeméremsértés vétségében, ami nem terjed ki a szexuális erőszak vétségére. A Unilad szerint a bíróságon Oht nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, ami ellen a színész fellebbezni akar.
Rácz Jenő felesége az anyaságról, pletykákról és az irigységről is beszélt.
Sz. Lajos az utolsó szó jogán, könnyeivel küszködve szólalt meg.
Elmesélte, mi történt pontosan.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre