Árpa Attila szerelmi élete mostanában eléggé rejtélyes, hiszen a legutóbbi információk szerint szakítottak a színésznőként ismert Czakó Alexandrával, illetve szerencsét próbált A Nagy Ő című társkereső műsorban is, de ott nem talált rá az örök szerelem – lehet, hogy azért, mert a szíve akkor már foglalt volt?
Árpa Attila Fotó: Markovics Gábor
Árpa Attila nemrég sikeresen felkavarta az állóvizet egy elsőre ártatlannak tűnő TikTok-videóval, amiben azt mutatta meg, hogy mostanában milyen az élete, mi is van vele. A szemfüles rajongóknak, illetve a Borsnak is feltűnt egy nagyon ismerős arc a felvételen, ez pedig rögtön beindította a pletykagyárat:
Árpa Attila újból összejött az exével?
Árpa Attila mellett ugyanis többek között nem más látható, mint a korábbi barátnője, Czakó Alexandra, ez pedig sokak szerint egyet jelenthet azzal, hogy újra együtt vannak és ismét tombol köztük a szerelem – de mivel ezt egyikük sem erősítette meg hivatalosan, így egyelőre csak szóbeszédnek minősül a dolog, vagyis kár beleélniük magukat azoknak, akik szerint mindig is tökéletes párt alkottak.
Akit érdekel Árpa Attila sokat sejtető TikTok-videója, az itt megtekintheti:
Vészesen közeleg a választás, aminek a tétjét egyre kevesebben hagyják szó nélkül. Az MMA-harcos Lukács Nikolasz Róka kendőzetlen őszinteséggel és meglepő éleslátással állt bele a nemzetbiztonságot és az energiaárakat érintő kérdésekbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.