
Elsírta magát a súlyos beteg Károly király, ez csalt könnyeket a szemébe
A Buckingham-palota új videót osztott meg a nagybeteg uralkodóról.
A világ minden tájáról több mint 7 ezer jókívánságot kapott III. Károly, miután kiderült, hogy rákos beteg. Több üzenet megnevettette, de volt köztük olyan megindító is, ami könnyeket csalt a szemébe – derült ki a királyi család közösségimédia-csatornáján közzétett videóból.

A felvételen az látszik, hogy a király a palotában ül egy íróasztalnál, és egy üdvözlőlapon kuncog. Egy kutya látható rajta, amely az orvosi kezelése után azt mondja: „Neked legalább nem kell ilyen gallért viselned.” Sok gyerek is írt girbegurba betűkkel, kitépett füzetlapokra, de nem ez a lényeg, hanem hogy még ők is aggódnak uralkodójukért. Az egyik ilyen elolvasása után érzékenyült el Károly. A papírra mindössze annyit firkantott kis írója:
Soha ne add fel, bátornak kell lenni!
A Buckingham-palota megismételte a király korábbi nyilatkozatát a támogató üzenetekkel kapcsolatban, mondván: „Az ilyen kedves gondolatok jelentik a legnagyobb vigaszt.” A szóvivő megköszönte mindenkinek, aki időt szánt az írásra, és közölte, hogy azok, akik megadták saját címüket, mind választ fognak kapni – írta meg a Mirror.

Top hírek

Hosszú Katinka megható vallomása: „Mióta én is anya lettem, még jobban csodálom az anyukákat”
Az olimpiai bajnok megható sorokat üzent.

VV Seherezádé és férje elárulták, kivel osztják meg hitvesi ágyukat

Sydney Sweeney már nem tagadja! Megmutatta szerelmét a hatalmas keblű szépség
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre