Szívszorító dolog derült ki Andy Vajnáról, Visváder Tamás tálalt ki róla

Visváder Tamás meglepő dolgot mondott Andy Vajnáról.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.01.06.
Andy Vajna szeretet visváder tamás

A világhírű producer, Andy Vajna 2019-ben hunyt el, egykori felesége, Vajna Tímea azóta is gyászolja őt. Az üzletasszony testvérének férje, Visváder Tamás a minap Hevesi Tamás vendége volt a podcast műsorában, és olyan dolgokat árult el a hollywoodban is jól ismert sztárproducerről, amiket csak kevesen tudhattak róla.

Andy Vajna még élt, amikor Timi a beteg cicáját repülôvel vitte az amerikai orvoshoz
Andy Vajna és Vajna Tímea

Visváder Tamás szerint Andy Vajna nagyon szerethető volt, de ő maga nem igazán tudott szeretetet adni senkinek – bár volt egy ékes kivétel, aki nem más, mint élete utolsó szerelme és felesége, Vajna Tímea.

Andy az a személy volt szerintem, nemcsak nekem, akit pillanatok alatt és nagyon könnyen lehetett szeretni. Viszont szeretetet adni szerintem nem tudott szinte senkinek. Őszinte leszek, én egy embert láttam, akit igazán szeretett, az Timi

– idézi a Bors Visváder Tamást.

Az üzletember elmondta, hogy Andy Vajna nagyon odafigyelt másokra, hiszen például amikor étterembe mentek, és ő előbb odaért, akkor olyan ételt rendelt neki, amit megehet, ugyanis Visváder Tamás inzulinrezisztencia miatt nem eszik cukrot, illetve lisztet sem.

Itt lehet megtekinteni a teljes podcastet:

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás