
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKözösség oldalán jelentkezett be a lesérült sportember.
Megdöbbentő és egyben szomorú hírt közölt Tóth Dávid kajakozó a közösségi oldalán. Az egykori Nagy Ő és az Ázsia Expressz sztárja egyetlen rossz mozdulat miatt sérült le az egyik edzése után.

„Vállficam, mellizom szakadással lett az eredménye annak a bizonyos félresikerült gyakorlatnak” – kezdte bejegyzését Tóth Dávid.
Mint bejegyzésében leírta, múlt hét kedden műtötték meg. Az orvosoknak két kis titán lemezkével kellett visszarögzítenie a mellizmának egy bizonyos részét a felkarcsonton. Most már azonban túl van a nehezén, nemrég a varratokat is kiszedték az orvosok, a kartartót viszont még egy hétig hordania kell. Majd ezek után kezdhet gyógytornára járni, ami nem lesz egy rövid folyamat, de igyekszik pozitívan hozzáállni.
„A baj már megtörtént, a jelenlegi helyzetből kell kihozni a legjobbat, hogy újra 100%-os legyek. Szóval aggodalomra semmi ok, never give up, a törött szárnyú kis veréb is egyszer csak felépül” – üzente rajongóinak Tóth Dávid.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.