![](https://cdn.metropol.hu/2024/07/5BsdSzF7gfm_9e3WCeFETICt2MEx2zCoOXr-jttrXGU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3NmZmYTc2NDlmYTQ4ZTQ4ZGNmOGM1MWYyYWFlNmMw.png)
Őrjítő fotó: Jennifer Lopez görög istennőként csábít el
A sztár dögös fotót posztolt.
Anyaként sem mond le az álmairól.
Miközben az úszószövetségnél arról megy a vita, hogy fizessék-e Hosszú Katinka dubaji edzőtáborozását, a háromszoros olimpiai bajnok úszónő férjével és kislányával Lanzarote szigetére utazott, ahol a képek szerint elkezdhette a felkészülést a párizsi olimpiára.
Szerda reggel ugyanis már az edzőteremből posztolt:
Amikor egyre jobban élvezed az edzést: eddig a munkám volt, most már ez a kikapcsolódásom is anyukaként
– írta kísérőszövegeként a fotóhoz, amelyet máris több mint ötezren kedveltek, és rengetegen kommenteltek.
Én tökre hiszek benne, hogy anyaként – talán más motivációs erőkkel – akár erősebb vagy koncentráltabb edzésekkel simán felkészülsz. Ezzel is bizonyítva, hogy nem áll meg az élet a gyerek születése után. Cáfolva azt a közönséges mondást is, hogy azért nem vállalnak gyereket, mert ki szeretnék élni magukat, vagy mert még élni szeretnének. Mintha a gyerekvállalás után a halál következne
– válaszolta az egyik hozzászóló.
Tény, hogy Hosszú Katinkának alaposan fel kell készülnie, ha komolyan gondolja, hogy részt akar venni a párizsi olimpián. A kvalifikációhoz szükséges szintidőktől a legutóbbi versenyen úszott eredményei jelentősen elmaradtak, de még bőven van ideje, hogy visszatérjen korábbi formájához.
A sztár dögös fotót posztolt.
A sztár ledobta a ruháit.
Nagyon boldog a királynő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre