Szomorú valóság! Ilyen állapotban vannak a Dolly menedzserétől kimentett kutyusok





Korántsem ért véget a Dolly menedzserétől kimenekített szerencsétlen állatok kálváriája. Mert bár a megmenekült jószágok már jó helyen vannak, szinte mindegyik maradandó egészségkárosodást szenvedett. Mindeközben többen úgy vélik, Dollynak több köze van a felszámolt szaporítótelephez, mint hogy korábbi együtteséről van elnevezve.



Megosztás
Szerző: Buster
Létrehozva: 2023.06.08.
Módosítva: 2023.06.08.
szaporítótelep horror

Sokkolta a közvéleményt, amikor kiderült: Dolly menedzseréhez vezetnek a szálak a Gyöngyösön felszámolt szaporítótelep ügyében. Sőt, nagyon sokan úgy gondolják, hogy az énekesnőnek is több köze van a horrortelephez, mint azt eddig lehetett tudni. Mindeközben a kimenekített kutyusok több állatvédő szervezetnél várnak sorsukra, ami már biztos: szinte mindegyikre műtét vár, komoly egészségkárosodást szenvedtek. Többen közülük Ajkára kerültek a Vahur Állatvédő Egyesület gondozásába. A szervezet közösségi oldalán pedig egyesével be is mutatták a mentett állatokat – írja a Bors.

Fotó: Nagy Zoltán


Szívszorító állapotban vannak a kimentett kutyusok

Egyikük, Krisi, a gyöngyösi rettenetből mentett yorki kanocska múlt csütörtökön már átesett a bal mellső lábamputáción. Ezzel egyidejűleg ivartalanították és a száját is rendbe tették. Több fogát ki kellett húzni. Szépen gyógyul, és az átélt borzalmak ellenére is nagyon kedves, szereti az embereket. Tiszta szívünkből sajnáljuk, hogy eddig csak vegetált az életben. Viszont végre minden megváltozott. Igaz maradandó egészségkárosodással, de végre nyugalomban, tisztaságban, szeretetben telnek a napjai. 

Krisi Dolly
Krisi is szörnyű állapotban érkezett Dolly menedzserétől – Fotó: Facebook

Az összes mentett kutyus közül a legsoványabb Bonjour volt. Brutálisan ki volt száradva, a fejére is rá volt „aszalódva” a bőr. Amikor enni és inni kapott, szó szerint könnyes lett a szeme. Izomzata 0, a hátsó lábai alig bírják el, púposít, fájlalja a gerincét. Neki biztosan MRI-vizsgálatra lesz szüksége, hogy tudják, mi a pontos baja. Testén több helyen gyógyult, harapott sebek vannak. Giardia-tesztje pozitív lett. Mindennek ellenére kedves, bújós kutyus.

Bonjour
Csontsoványra fogyott Bonjour (Fotó:  Facebook)


Az első Zsötemről készült képeken még a világ fájdalma volt az arcán. Pár nap elteltével viszont ő lett az egyik legvigyorgósabb, legbújósabb kislányka. Mindig próbálja magára vonni a figyelmet. Lágyéksérves, jövő héten már operálják. Korábbi császármetszés nyomai is kitapinthatók. Több bőr alatti csomót is találtak rajta, azokat is megvizsgáltatják, fogai is rossz állapotúak. 

Bgett Dolly
Zsötem arcán látszik a szenvedés (Fotó: Facebook)

Bagett egy elég leharcolt állapotú fiúcska. Füleiből ömlik a genny, kívül is sebes, fájlalja nagyon. Szemei is gyulladtak. Giardia-tesztje pozitív. A levegőt borzasztóan veszi, rossz belegondolni, hogy ő (is) szaporítva lett. Lábai sincsenek jó állapotban, látszik az éveken át tartó bezártság. Ennek ellenére minden figyelemért, minden érintésért hálás. 

Bagett Dolly
Bagett kálváriája sem ért véget (Fotó: Facebook)

És ezek a kutyák csak a jéghegy csúcsa. Számos további mentett állat szorul segítségre. Lapunk információi szerint jelen pillanatban is zajlik egy mentőakció, melynek során tucatnyi ivaros fajmacskát visznek el az énekesnő kérésére állatvédők. 
 





 





Ezeket olvastad már?
Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás