
Megszólalt Ágica a reggeli rosszulléte kapcsán: a legrosszabbkor jött
Ágica nyílt őszinteséggel állt kamerák elé, és elmondta, mi a helyzet vele. Nem fogadta jó szívvel, hogy pont most jött be.
Ezen a héten Ágica is a Hal a tortán csapatába tartozott, ennek apropóján pedig négyszer vendégeskedett társainál, egyszer pedig neki kellett vendégül látnia a többieket. Az egykori realitys mindent megtett annak érdekében, hogy a vacsora jól sikerüljön, a reggel azonban nehezen indult.

Nyugodtan indult Ágica reggele, noha eseménydús nap elé nézett. Öt fő számára kellett ízletes, háromfogásos vacsorát készítenie, reggel pedig édesanyját hívva sétált le a lépcsőn,és a kávéját kevergetve várta, hogy felvegye a telefont. Már az is igencsak felbosszantotta, hogy hosszasan kellett várakoznia, mire az anyukája felvette. Tanácsokat szeretett volna kérni, ám közben haladnia is kellett volna, hiszen ilyenkor az idővel is versenyeznek a sztárok.

Miközben az édesanyja beszélt, Ágicának begörcsölt a talpa, és hatalmas fájdalmakat élt át. Majdnem leesett a szélről, és olyannyira rosszul lett a fájdalomtól, hogy majdnem elájult:
Annyira begörcsölt a talpam, hogy én azt hittem, elájulok. Nekem nem volt még ilyen. És hogy pont ma? A mai reggelen, amikor vacsoravendégeim jönnek, és öt főre terülj-terülj asztalkámmal készülök, és anyukám ebből semmit nem hallott
- panaszkodott. Édesanyja nem vette észre, hogy lánya rosszul lett. Amikor pedig Ágica panaszosan azt mondta, hogy ő nem főz, akkor édesanyja egyetértését fejezte ki, és azt javasolta, hogy inkább vigye el őket vendéglőbe.
Top hírek

„Mint egy festmény” - Bódi Sylvi karácsonyi fotója elvarázsolta a rajongókat
A csinos modell ismét kitett magáért.

Mindenki meglepődött, nem akárki tűnt fel Tolvai Reni karácsonyi videójában
Reméljük nem rontotta el az ünneplését…

Szívszorító vallomást tett a Reszkessetek, betörők! sztárja
Elárulta, hogy miért hagyta abba a színészi munkát.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre