
Vallásáról beszélt Csoki: nehéz így főzni a Hal a tortánban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolCsoki elmondta, hogy mi a vallása, emiatt nem nyúlhat hozzá bizonyos ételekhez.
A TV2 Hal a tortán e heti csapatába is érdekesebbnél érdekesebb egyéniségek kerültek be: a show-t kétség kívül Csoki viszi, most pedig bepillantást nyerhettünk étkezési szokásaiba. Gáspár Beát valósággal sokkolta, amikor a vallásának szabályairól beszélt.

A TV2 Hal a tortán műsora igen nagy sikereket ér el. Ez már az alapvető koncepciónak is köszönhető, hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, hogy milyen körülmények között élnek a sztárok, és miképpen forgolódnak a konyhában. Arról nem is beszélve, hogy egy jó (bár gyakran rossz) vacsora és egy pohár bor mellett könnyebben megnyílnak, és ekkor olyan történeteket is elmesélnek, amelyekre egyébként nem vetemednének. A Hal a tortán idei szériájában ugyanakkor nagyszerűen válogatják össze a csapatokat is, így színesebbnél színesebb egyéniségek vendégelik meg egymást.

Most az egykori valóságshow-sztár, Csoki viszi a prímet, és nincs olyan adás, ahol ne nevetnénk a mókázásain. Az előző adásban ő vendégelte meg a csapatot, és amikor reggel besétált Gáspár Beához, mondandójával bizonyosan jobban felébresztette a háziasszonyt, mint egy erős kávéval. Csoki ugyanis a menüsort olvasgatta, amit meg kell főznie, és észrevette, hogy tepertőt kell felszolgálnia. Ezen mélységesen felháborodott, mert állítása szerint a vallása nem engedi, hogy ilyesmit egyen.
Mi az a tepertő? Ilyet nem... Én nem nyúlhatok hozzá vallás miatt
- mondta, mire Bea megkérdezte, mi a vallása. Ekkor Csoki bevallotta, hogy katolikus, mire a háziasszony hatalmas hahotába tört ki. Elmondta, hogy a katolikusok nagyon is ehetnek tepertőt, és Csoki egészen eddig hatalmas tévedésben élt.
Top hírek

„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

David Beckham, köszöni szépen, nem kér a viszályról szóló kérdésekből
Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Kylie Minogue másodjára is szembenézett a mellrákkal
Végül a családja mentette meg.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre