Mi történt? Kórházból jelentkezett be Horváth Éva

A kétgyermekes anyukának már nem volt más választása, csak kórházba menni.



Megosztás
Szerző: N.T.
Létrehozva: 2023.05.16.
Módosítva: 2023.05.16.
Horváth Éva Bali kórház

Horváth Éva neve nem is olyan rég ismét a figyelem középpontjába került, miután két gyermek után jobb formában van, mint valaha, ami követőinek is feltűnt. Sokan azzal gyanúsították, hogy ezt a mostanában a celebeknél divatos, cukorbetegeknek szánt injekciónak köszönheti.

Horváth Éva
Horváth Éva már vezetni is alig tudott, kórházba kellett mennie Fotó: Facebook

Ezt az modell visszautasította és elmondta, hogy a jógának köszönheti az elképesztő alakját és nem „csodaszereknek”, és már csak azért sem használna ilyeneket, mert még szoptat és nem veszélyeztetné gyermekét. Most azonban nem emiatt jelentkezett be Baliról, hanem azért, mert kórházi kezelésre szorult. Ezzel indokolta azt is, hogy az utóbbi napokban nem volt olyan aktív a közösségi oldalain, mint azt megszokhattuk tőle.

Az elmúlt napokban picit kevesebb fotót töltöttem fel, ennek megvan az oka. Látjátok a szemeimet… Először az egyik durrant be, akkor azt gondoltam, lehet, hogy belement a por. Utána a másik szemem durrant be, így nézett ki reggelre. Úgyhogy most itt vagyok egy ilyen kis helyi kórházkában, hogy valamit kezdjenek velem, mert már gyakorlatilag vezetni alig tudok, hiszen nem látok ki a kis csíkszememen, a kis lyukon. Hát, kiderül, hogy mit mondanak… Kicsit vörös, kicsit be van puffadva, látjátok? Imádom én is

– mondta Horváth Éva az Instagram-oldalán megosztott, korlátozott ideig elérhető videós bejelentkezésében. A modell a videó mellett még egy fotót is posztolt szemei állapotáról.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás