
Gálvölgyi János felépülése hónapokig eltarthat
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész már az otthonában lábadozik, a színpadra való visszatérése azonban még nagyon sok időt vesz igénybe. A hírek szerint az év vége előtt nem találkozhatnak vele a színházkedvelők.
Gálvölgyi János május tizedik lett rosszul és bár mentőt hívtak hozzá, a segítség egy óra múlva sem érkezett meg. Ekkor döntöttek úgy a lányai, hogy kocsiba teszik és maguk viszik be egy kórházba. A döntésük élet-halál kérdésnek bizonyult, mivel az orvosi vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy a népszerű művésznek tüdőembóliája van, ami életveszélyes állapot. Az eset, hogy nem jött érte mentő, óriási közfelháborodást váltott ki, végül rendőrségi nyomozás is indult az ügyben - írja a Borsonline.

Életveszélyben volt
A népszerű színész állapota komoly aggodalomra adott okot, hiszen mint a vizsgálatokból kiderült, tüdőembóliát diagnosztizáltak nála. Ez egy rendkívül veszélyes állapot, mivel egy vérrög, vagy idegen anyag elakad a tüdőartériában, ami megakadályozza a vér áramlását, ezáltal azt, hogy elegendő oxigénhez jusson a szervezet. A szakszerű kórházi ellátásnak köszönhetően azonban Gálvölgyi János két hét alatt sokkal jobban lett, még a kórházból is kiengedték. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy azonnal visszatér a színpadra, sőt. Erre még sajnos várni kell.

Hónapokra visszavonul
Lapunk megbízható forrásból származó információi szerint Gálvölgyi János még jó ideig nem lesz képes a munkára.
Egy ilyen betegségből felépülni nem napok vagy hetek kérdése, inkább hónapokban számolják
- mondta egy, a neve elhallgatását kérő informátorunk Gálvölgyivel kapcsolatban - János bár nagyon bizakodó, erős és elszánt, nem vállalhat fellépést még jó ideig. Talán ősszel lesz már annyira erős, hogy visszatér, de még ez sem biztos.
Nagyobb az esély arra, hogy talán az év vége felé lesz fizikailag elég erős. Addig is sokat kell pihennie, másra nem is koncentrál most.
Top hírek


Ilyen szexi talán még sosem volt a kukkolós Sydney Sweeney
Láttál már ilyen rafinált dekoltázst?

Kovács Áron őszintén vallott A Nagy Duett versenyzőiről: „Mindenkivel kapcsolatban voltak előítéleteim”
A tévés négy adás után érkezett meg igazán a show-ba.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre