
Benedict Cumberbatch nem pihen, ezúttal itt bukkant fel a hazánkban forgató sztár
Az Oscar-díjra jelölt színésznek a jelek szerint nagyon megtetszett Budapest, sorra járja a nevezetességeket.
Magyarország mágnesként vonzza a nemzetközi filmes produkciókat, jelenleg többek mellett Benedict Cumberbatch forgat hazánkban, az etyeki Korda Filmparkban a Netflixnek készülő Erik című sorozatot. A munka mellett azonban a színész rendszeresen Budapesten kapcsolódik ki: fotózták már az Operaházban, több étteremben, most pedig a Szépművészeti Múzeumban bukkant fel.
A múzeum Instagram-oldalán osztotta meg a színésszel készített csoportképet, a posztban pedig humorosan arra próbáltak rájönni, vajon milyen pozícióra szerződtették a „kockás inges új kollégát”. A kommentekből az is kiderül, hogy Cumberbatchet elsősorban az itáliai reneszánsz festészeti kiállítás érdekelte, és szerencséje volt, mert éppen három szakértő is tartózkodott az épületben, mikor ott tett látogatást.
Érdemes tehát nyitott szemmel járni a budapesti utcákat, mert a jelek szerint a színész nagyon megkedvelte a fővárosunkat.
Top hírek


Dunaújvárosi békemenet: Curtis és Radics Gigi Szabadság Vándorai ismét tarolt
Radics Gigi és Curtis produkciója ismét elvarázsolt a résztvevőket.

„Már most rengetegen vagyunk” - Curtis videóban jelentkezett be Dunaújvárosból
A rapper a kormányfő beszéde előtt fog fellépni.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre