RETRO RÁDIÓ

Lotfi Begi különleges produkcióval tör nemzetközi babérokra - Videó!





A slágergyáros, sztár DJ-producer, Lotfi Begi 20 éves zenei pályafutásának fontos lépcsőfokához ért, ugyanis először együttműködve a nemzetközi kiadóval, a Warner Music Group gondozásában jelentkezik egy új, világraszóló felvétellel. A New York-i énekesnővel, Cecilia Gault-tal közösen készült „Heartbreak”-ben az egyik legismertebb és legszebb magyar népdalunk, a moldvai-csángó hagyományokat követő „Tavaszi szél” dallama is felcsendül.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.02.03.
Módosítva: 2023.02.03.
siker

Bartók Béla és Kodály Zoltán egy igazán univerzális kincstárat hagyott hátra, amikor a magyar népdalok kigyűjtésére és kottázására vállalkozott. Azóta is számos hazai és külföldi alkotót ihlettek meg népdalaink, a „Tavaszi szél” pedig mind közül az egyik legikonikusabb hagyatékunk, amit hazai fellépése során még a Queen frontembere, Freddie Mercury és a Guns N’ Roses énekese, Axl Rose is elénekelt. Ezúttal pedig Lotfi Begi dolgozta föl egy nemzetközi kooperációban készült projekt keretében. 

 

„Mindig fontos kérdés, hogy miként lehet Magyarországról a nemzetközi színtérre kerülni. Én úgy gondolom, kizárólag az a zene érvényesülhet, ami ránk, magyarokra leginkább jellemző, mi pedig szeretjük a melankolikusabb hangzást. Így a „Heartbreak”  születésekor egy kifejezetten a magyar zenére jellemző, egyetemes motívumot kerestem, gyönyörű népdalunkra, a „Tavaszi szél”-re pedig tökéletesen illik ez a leírás. A felvételbe pedig, úgy tűnik, beleszeretett a világ egyik legnagyobb kiadója, a Warner Music Group is!”  meséli Lotfi Begi, akihez mindig is közel állt a műfaj, Oláh Gergővel, Tóth Gabival, Zsayaval (Holdviola) és még a Margaret Islanddel is készített már átdolgozást, és fiatalként csodálta a Republic és az Anima Sound System népdal-feldolgozásait. – „A „Heartbreak” énekdallamának megalkotása során egy olyan topliner szerzővel is volt lehetőségem együttműködni, aki az európai zeneipar egyik bölcsőjéből, Svédországból származik, és dolgozott már együtt Martin Garrixszel és Ferry Corstennel. Az elkészült dalt pedig a földgömb másik oldalán élő amerikai énekesnő, Cecilia Gault énekelte fel, aki szintén többmilliós streamű dalaival hatalmas népszerűségre tett szert, ráadásul ír és japán felmenőkkel rendelkezik, és ez a sokszínűség megmutatkozik a zeneiségében is, szóval tényleg határokon átívelőnek mondható ez a kollaboráció.” 

 

A lemezlovas korábban már megmérettette magát külföldön, hiszen az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte hazánkat akkori együttesével, a Compact Discóval, de készített már George Ezrának és Rebeka Fergusonnak is remixet, ám ez az első saját, a nemzetközi közönség számára is megismerhető szerzeménye.

 

A „Heartbreak” a magyar hallgatóság számára is bőven hordoz meglepetést és újdonságot, hiszen vadonatúj köntösben hangzik el a régi, népi dallam, amelyhez egy moziszerű, a felvételhez hasonlóan világszínvonalú videóklip is készült LeHo Legacy rendezésében. A kisfilm párhuzamosan forgott New York és Budapest helyszínein.

 





 





Ezeket olvastad már?
Tombol a szerelem: Balogh Edina és Szabó Simon forró csókkal koronázták meg a naplementét – Fotó

Tombol a szerelem: Balogh Edina és Szabó Simon forró csókkal koronázták meg a naplementét – Fotó

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás