
„Nincs már több hely a hátamba szúrt késeknek" - kitálalt Erzsébet királynő egykori öltöztetője
Kegyvesztett lett Erzsébet királynő jobb keze.
A közösségi média szupersztárja az 52 éves Gina, akiért csak úgy rajonganak a férfiak. Szó se róla, néhány évtizedet tényleg letagadhatna!
Gina Stewart ausztrál modell, aki büszkén vallja magáról, hogy ő a világ legdögösebb nagymamája. Számos hódolói üzenetet kap nap mint nap, jelenleg azonban mégis szingli. Ettől függetlenül nem aggódik, hiszi, hogy akkor találkozik majd a megfelelő férfival, amikor a legkevésbé számít rá.
Persze odafigyel, kit enged be az életébe, így nem akar mindenáron összejönni valakivel. „Őszintén szólva sok fiatal férfi szereti az idősebb nőket, több megkeresés érkezik a fiatalabb generációtól, mint az én generációmtól. A legidősebb, akivel találkoztam, az 50-es éveinek végén jár, a legfiatalabb pedig a 20-as éveikben. Valójában nem randiztam, mióta tavaly elhunyt egy közeli barátom, akihez kötődtem. De 2023 ígéretesnek tűnik, és bármi megtörténhet.” Gina 2018-ban szerzett hírnevet, amikor bejutott egy szépségverseny döntőjébe, ahol 18 évesekkel mérkőzött meg.
A modellt sokszor vádolták meg azzal, hogy a plasztikai műtétek tartják fiatalon, ő azonban állítja, a melleit megcsináltatta, de mást nem szabatott át magán.

Kegyvesztett lett Erzsébet királynő jobb keze.

Gyerekkori emlékei miatt különösen fontos számára a béke és a biztonság. Dér Heni most arról beszélt, miért tartja kulcsfontosságúnak, hogy a jövő generációi békében nőhessenek fel, és hogy miért szavaz április 12-én arra a pártra, amelyik a béke oldalán áll.

Két évtizedet kellett várniuk a rajongóknak arra, hogy gigantikus V-Tech koncertet láthassanak. A formáció az MVM Dome-ban állt színpadra, ahol tízezernél is többen énekelte a legnagyobb V-tech-slágereiket. Kefír, azaz Kecskés Tibor a Mandinernek adott interjút.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.