Ice Cube mind a mai napig elutasítja a vakcinákat, még azon az áron is, hogy hatalmas összegről kellett ezért lemondania, valamint egy filmszereptől is elesett.
Összesen kilencmillió dollárt veszíthetett a híres amerikai rapper azért, mert nem oltatta be magát egy szerep miatt – írja a Variety.
Ice Cube erről egy podcastban számolt be. A rapperről még tavaly októberben derült ki, hogy vélhetően azért hagyhatták ki az Oh Hell No című amerikai vígjátékból, mert nem vett fel egyetlen oltást sem. Az előadó a műsorban arról is beszélt, hogy állítása szerint azért nem kapta meg a vakcinát, mert nem volt rá szüksége.
A filmet készítő Sony akkoriban minden dolgozójától azt kérte volna, hogy oltassa be magát ahhoz, hogy részt vehessenek a hawaii forgatásokon.
Bár az előadó korábban keményen kiállt a maszkviselés mellett, és fontosnak tartotta az elővigyázatosságot, a vakcinákról egészen más véleménye volt. 2020 júniusában azt tweetelte, hogy az orvosoknak „abba kellene hagyniuk a hazudozást” a koronavírusról.
A tweet egy júniusi üzenetet követett, amelyben az állt, hogy „Megvan a végszó a koronavírushoz”, és amely egy olyan albumborítóhoz kapcsolódott, amelyen valaki egy tűn keresztül beadott anyagot kapott. A kép alján az állt, hogy „halálos injekció”.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre