Így búcsúzik az ország Szakcsi Lakatos Bélától

Szakcsi Lakatos Béla, a dzsesszvilág ikonikus alakja 79 éves korában elhunyt. Szakcsi halála pótolhatatlan veszteség a szakma számára. Orbán Viktor és Mága Zoltán is megemlékezett róla.

Megosztás
Szerző: Metropol
2022.10.03. 19:30
megemlékezés

Vasárnap hajnalban 79 évesen elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, zenészlegenda, a magyar dzsessz ikonikus alakja. Családja, barátai és az egész zenevilág gyászolja.

Kezdetektől a Szakcsi Lakatos Trióig

Édesapja hatására kilencévesen kezdett zongorázni. Klasszikus zenét tanult, de figyelme a dzsessz felé fordult. Miközben a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult, fesztiválokon olyan neves magyar zenészekkel játszott együtt, mint Tomsits Rudolf, Kőszegi Imre, Pecek Lakatos Géza. Később Kovács Andor együttesében tűnt fel, de a hatvanas évek közepén már saját zenekaraival is bemutatkozott. Játszott a Rákfogó, a Saturnus, az East, a Pege Aladár Quartet együttesekben is, ikonikus zenekara pedig a Szakcsi Lakatos Trió volt.

79 éves korában hunyt el Szakcsi Lakatos Béla, előtte a fotón a Petőfi életműdíj kitüntetése Fotó: MTI/Cseke Csilla

Harlem is a szívébe fogadta

Egy legenda szerint Szakcsi szabadnapján elment Harlem legdurvább dzsesszkocsmájába, mikor már pusztán a világosabb bőrszín is halálos veszélyt jelentett az akkori fekete gettóban. Megengedték, hogy a szünetben a zongorához üljön, majd amikor felállt, odalépett hozzá egy nagydarab ember és közölte, hogy Szakcsi mától a főnök védelme alatt áll, bántatlanul jöhet-mehet a városrészben.

Pénteken még a színpadon állt

Szakcsi Lakatos Béla pénteken még Gerendás Péter társaságában lépett fel a Pestújhelyi Közösségi Házban. Itt készült az utolsó kép róla.

Díjak és elismerések

Sokak szerint Szakcsi a valaha élt legnagyobb magyar dzsesszzongorista-zeneszerző. Pályafutása során számos elismerést kapott.

  • Montreux-i Jazz Fesztivál – II. díj (1970)
  • Liszt Ferenc-díj (1987)
  • Szabó Gábor-életműdíj (1994)
  • Érdemes művész (2002)
  • Budapestért díj (2002)
  • Kossuth-díj (2005)
  • Prima díj (2006)
  • Hazám-díj (2010)
  • Magyar Kultúra Követe cím (2010)
  • A Nemzet Művésze (2014)
  • Petőfi Zenei Díj – Életműdíj (2022)
  • „Elment minden idők legnagyobb magyar dzsesszzongoristája”

    Családtagjai, barátai megható sorokkal búcsúztak a zeneszerzőtől.

    „Drága Apám ma hajnalban itthagyott minket! Köszönök mindent, Apu!! Azon az úton megyek tovább, amiben te hittél!” – tudatta a gyászhírt Facebook-oldalán a művész fia, Lakatos Béla.

    „Amire csak a legnagyobbak képesek: szívből játszott – a lelkünkért. Isten nyugosztalja Szakcsi Lakatos Bélát! A zenéje ima volt, és értünk imádkozott„ emlékezett meg Facebook-oldalán Orbán Viktor.

    Orbán Viktor is búcsúzott a Legendától Fotó: Facebook

    „Ma hajnalban, 80. életévében elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a nemzet művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar dzsessz ikonikus alakja. Személye összefonódott a hazai dzsessz fejlődésével és kiteljesedésével, távozása pótolhatatlan veszteség. Őszinte részvétünk a családnak!” – írta a Magyar Jazz Szövetség Facebook-oldalán.

    „Személyes jó barátom, aki számtalan jótékonysági koncertem és az újévi gálaestek kiemelt díszvendége, meghívott sztárvendége volt. Tanácsai, segítsége, barátsága erőt adott a sokszor kilátástalannak tűnő helyzetekben, zenei profizmusa, világlátása inspiráció volt számomra minden percben. Büszke vagyok arra, hogy együtt dolgozhattunk. Béla bátyám halála mélyen megrendít, mert számos közös munka, feladat várt volna még ránk. Most a hirtelen jött hír teljesen letaglózott. Isten Veled, Béla bátyánk, nyugodj békében!” – írta Mága Zoltán hegedűművész Facebook-oldalán.

    „Elment minden idők legnagyobb magyar dzsesszzongoristája, Szakcsi Lakatos Béla! … Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy dolgozhattam vele néhányszor! Isten veled, Béla bácsi” – írta Alapi István, az Edda Művek gitárosa.

    „Nem hiszem el… Tegnap még örömmel írtam ki, hogy november 11-én újra Vele énekelhetek, ma meg milyen hírre ébredtünk. Nagyon nagy Ember távozott ma, hatalmas veszteség a zenei világnak. Nyugodjon békében Szakcsi Lakatos Béla, köszönünk mindent” írta – Szőke Nikoletta, Junior Príma díjas dzsesszénekesnő.

    „Búcsúzom, drága Béla bácsi! Csoda volt, hogy egyáltalán a közeledben lehettem! Szakcsi Lakatos Béla, a nemzet művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, érdemes művészünk. Isten nyugosztaljon” – írta Csondor Kata énekes-színésznő.

    „Köszönjük azt a csodát, amit nekünk adott és hagyott – írta az oldalán Borlai Gergő dzsessz- és rockdobos, Presser Gábor és Charlie zenekarainak a tagja.

    „Pótolhatatlan veszteség. A kedvenc magyar dzsesszzongoristám volt, nagyon sokat tanultam Tőle, az óráit még anno kazettára vettem fel és ezeket az anyagokat adtam tovább a tanítványaimnak” – írta Sárik Péter, többszörös Fonogram- és Emerton-díjas zeneszerző.

    Ezeket olvastad már?
    Kiderült II. Erzsébet titka: így reagált először Diana halálára

    Kiderült II. Erzsébet titka: így reagált először Diana halálára

    Ezt üzente a súlyos betegeknek a három operáción átesett Bangó Margit

    Ezt üzente a súlyos betegeknek a három operáción átesett Bangó Margit

    Falatnyi bikiniben domborít a magyar szépségkirálynő, nincs mit takargatnia

    Falatnyi bikiniben domborít a magyar szépségkirálynő, nincs mit takargatnia

    Káprázatos menyasszony! Titokzatos esküvőjéről posztolt képeket Dukai Regina

    Káprázatos menyasszony! Titokzatos esküvőjéről posztolt képeket Dukai Regina

    Hírlevél feliratkozás

    Top hírek

    Ezek is érdekelhetik