
Újabb nyomós turisztikai érv szól Budapest mellett, mutatjuk mi az
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz nem újdonság, hogy az európai városok közül Budapest előkelő helyen szerepel a turisták körében. Ám a magyar főváros mára nemcsak a romkocsmák és a fürdők miatt vonzó a külföldiek számára. Erre hívja fel a figyelmet a brit Saga utazási portál is, amely összeállította Európa legautentikusabb gasztronómiai városainak rangsorát – méghozzá a magyar fővárossal az első helyen.
Ha a legjobb európai konyhákat vesszük sorra, akkor a legtöbb embernek valószínűleg még ma is előbb jut eszébe a francia, vagy az olasz konyha a magyarnál. Pedig az utóbbi években a magyar gasztronómia látványos fejlődésen ment és még megy is keresztül: elég csak arra gondolni, mennyi Michelin-csillagos étterem nyílt kis hazánkban. Úgy tűnik, hogy ennek a gasztronómiai sikersztorinak egyre messzebb ér el a híre, miután a brit Saga utazási portál összesítése szerint jelenleg Budapest a legautentikusabb gasztronómiai város Európában!

Ismét egy turisztikai rangsor élén Budapest
Az európai konyhákra gondolva nem feltétlenül a magyar jut először a világutazók eszébe, amikor olyan gazdag gasztronómiai kultúrával rendelkező nemzetek is vannak az öreg kontinensen, mint a franciák, vagy akár az olaszok. Úgy néz ki azonban, hogy a magyar konyha kezd felzárkózni az elithez, miután
a mértékadó Saga utazási oldal szerint a tradicionális ízek szerelmesei most nem találnak jobb úticélt Európában a magyar fővárosnál.
Így lett Budapest a legautentikusabb gasztronómiai város
A brit portál összesen 125 európai város, több mint 5000 étteremének Google-értékeléseit nyálazta át, hogy kiderítse: hányszor használták a véleményt írók az „autentikus” és a „hagyományos” kifejezéseket az értékeléseik szövegében, majd az így kapott számot súlyozták az adott étterem átlagpontszámával és ezt bontották le városkora. Az eredmény talán meglepő, de annál inkább örömteli, ugyanis az így kapott eredmények szerint jelenleg a magyar főváros kínálja Európa legautentikusabb éttermi élményét. A szakportál a magyar konyhát méltatva megemlíti, hogy ételeink lelke a paprika, míg legikonikusabb magyar fogásként nem feledkezik meg a gulyásról, illetve a marhapörköltről, valamint a csirkepaprikásról sem. Emellett megemlítik, hogy a magyar fővárosban virágzik a street food is.
Az egyik kihagyhatatlan fogás Budapesten a lángos, amit tejföllel, fokhagymával és sajttal tálalnak. Az édesszájúak pedig a henger formájú, ropogós külsővel és lágy belsővel fogyasztható tészta, azaz a kürtőskalács megízlelése után nem akarnak majd hazamenni Budapestről
– írja a magyar konyha legismertebb fogásairól a Saga.

Budapest után a portálnál a görög Pireusz lett a második legautentikusabb gasztronómiai város Európán belül, míg a dobogó harmadik fokára a görög főváros, Athén fért még fel.
A további sorrend így alakult:
4.: Bécs, Ausztria
5.: Krakkó, Lengyelország
6.: Prága, Csehország
7.: Valletta, Málta
8.:Varsó, Lengyelország
9.: München, Németország
10.: Milánó, Olaszország.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre