RETRO RÁDIÓ

„Semmi sem bonthatja meg a testvéri szeretetünket!” – ezt üzenték a Tóth testvérek





Egy súlyosan gyűlöletkeltő cikk jelent meg csütörtök reggel a hazai lappiacon, ami – érthető módon – meglepte Tóth Gabit és Tóth Verát, hiszen köszönőviszonyban sincs az igazsággal.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.15.
felháborító

Hiába próbálnak ilyen-olyan cikkekkel éket verni a Tóth testvérek közé, a két énekesnő, Gabi és Vera nem hajlandó felülni a gyűlöletvonatra! Az egyik hazai magazin csütörtökön hozta címlapon, hogy – szerintük – míg az egyik Tóth lányt (Vera) mindenki szereti az országban, addig a másikat (Gabi) gyűlölik.

Az újság szerint népharag zúdul mostanában Tóth Gabira, akinek egyetlen támasza a testvére lehet, aki „megmenti” őt. A felvetés első olvasatra akár aggódásnak tűnhet, de valójában színtiszta bántó szándék bújik meg mögötte. A cél mi más lehet, mint hogy a két énekesnő közötti rivalizálásra buzdítson. Ez a próbálkozás azonban sikertelennek bizonyult – írja a Bors.

A testvérek egyértelmű üzenetet küldtek a rajongóiknak: nem hogy konfliktus nincs közöttük, de igazi testvéri szeretettel támogatják egymást. Gabi a Szeretni jöttem című dalával üzent a rosszakaróknak.

A Tóth testvérek egyébként nem hagyják annyiban a dolgot, mindketten megtették a megfelelő jogi lépéseket.





Ezeket olvastad már?
Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás