
Végleges ítélet született III. Károly király testvérének pedofil ügyében
András herceg korábban lemondott királyi jogköréről.
Az énekesnő egy különleges formációval adott koncertet Fehérgyarmaton, ahol Majka végül nem lépett színpadra.
Hétvégén számtalan előadó megfordult Fehérgyarmaton, ahova többek között Majkát is epekedve várta a közönség, hogy hatalmas bulit csapjon. Azonban Majka és stábja a fellépés előtt – technikai problémákra hivatkozva – végül lemondta a koncertet.
„Pont ott voltunk, hiszen előtte léptünk fel, de egy más formációval. Négyen vagyunk a színpadon, félplayback-es megoldás, azzal kiegészítve, hogy ami a színpadon megszólal hangszer, élőben szól. Majka stábja már akkor ott volt, az egyik srác centivel méregette a színpadot. Tény, hogy a színpad olyan volt, hogy a Neoton se fért volna el rajta. Nehéz kérdés ez. Régen – amíg nem volt ilyen profi csapat mögöttünk, mint most – nálunk is előfordult olyan eset, hogy a technikus azt mondta, hogy rossz a helyszín, nem lesz tökéletes. Ma már ilyet nem vállalnánk be, ezt már nem engedhetjük meg magunknak. A közönség az első, belehalnék, hogy ott a közönség, de nem lépek fel” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Csepregi Éva, aki megérti Majkáék döntését.
„Ha tényleg nem fér el a színpadon, mit tud csinálni? Nem ugyanaz az élmény, nem ugyanazt a minőséget tudja adni így az előadó. Persze olyanra is van példa, hogy szólnak előre, hogy valami nem úgy lesz, egyeztetik, hogy ez gondot okoz-e. Ez a jobbik eset, mert akkor úgy készülünk. Mindenesetre nagyon nehéz helyzet ez mindenkinek, borzasztó lehet neki is, hogy ezzel esetleg csalódást okoz a közönségnek, miközben a legtöbb előadónak – nyilván neki is – a közönség az első” – tette hozzá a Neoton frontembere a Sláger Reggelben.
András herceg korábban lemondott királyi jogköréről.
Dől a pénz Azahriah számlájára, így nem csoda, hogy már rég elszakadt a valóságtól – vélekedik Dopeman.
Különleges élményeiről számolt be Sydney van den Bosch.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.