RETRO RÁDIÓ

Nagy Bandó András: Tíz nap múltán újra edzettem, s azóta is ezt teszem!





Április elején kapta meg harmadik pacemakerét a Karinthy-gyűrűs humorista. Azóta minden a legnagyobb rendben, jövő augusztusig „biztonságban” van. A nyár nagy részét festéssel tölti, de párjával és 12 éves kamasz lányával is tervei vannak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.11.
aktív élet

Három hónappal ezelőtt került sor Nagy Bandó András szívritmus-szabályozójának cseréjére. A műtét után tíz nap kényszerpihenőt írt elő orvosa. Egy ideig a napi edzéseit is szüneteltetnie kellett, de azóta élete visszatért a régi kerékvágásba.

Nagy Bandó András a festészetnek, az írásnak és családjának él Fotó: Facebook

„A harmadik pacemaker behelyezése könnyebb az orvosnak, esetemben Kónyi Attilának is, hisz adott a kis tasakszerű hely, és a két bent lévő, a szívben rögzített elektróda, fölvág, behelyez, elektródát becsavar, lezár, és könnyebb nekem is, elég az érzéstelenítés, így aztán műtét közben József Attila verseiből mondtunk részleteket. Tíz nap múltán újra edzettem, s azóta is ezt teszem. Minap megvolt az első kontroll, minden rendben, jövő augusztusig »működök«” – mondta érdeklődésünkre a Karinthy-gyűrűs humorista.

A humorista és legfrissebb kötete Fotó: Facebook

„Május 13-án, az orfűi kiállításom nyitásakor mutattam be a Mögöttem az élet című kötetem, egy hónap múlva Pesten, a Vörösmarty téren, a Könyvhéten tapasztalhattam meg, mennyire megszerették az olvasók: a dedikálás kezdetekor már hosszú sor várt, és két órán át nem szűnt meg a sor. Az olvasói levelek azt mutatják, kedvencek lettek a kétperces novelláim. Ezek az írások egy nagy kalandra hívják az olvasókat, hisz az emberiség kultúrtörténetébe helyezem be az én történeteimet, emlékeimet, 75 évem mozaikjait, és mire a végére ér az olvasó, összerakhat egy színes és érdekes mozaikképet. Emlékirat és mégsem az” – mesélte könyvéről.

Nemrégiben 183 festményét egy kiállítás keretein belül mutatta be a közönségnek, ami rengeteg érdeklődőt vonzott Orfűre

„A kiállításom megnyitóján úgy 140 érdeklődő volt jelen, és mivel egy hónapon át minden hétvégén ott voltam, később is sokan jöttek. Több vendégem ledöbbent a hajléktalanportrékat látva, aztán a nagyteremben időztek, hosszasan gyönyörködve a sokféle képet látva. Idén még két kiállításra készülök, október elejétől Tamásiban, a Vályi Péter szakközépiskola aulájában, október 27-től pedig Szentendrén, a Hamvas Béla Könyvtárban, Hopka Károly festőművész képeivel együtt lesz látható két tucat képem. A megnyitó után a Bandó 75 című műsorom kerül színre. Közben október derekán Londonban, november derekán pedig Dublinban lépek föl az ott élő magyarok vendégeként” – mondta lapunknak az előadóművész.

 





Ezeket olvastad már?
„Én ezt nem merném bevállalni” – Horváth Gréta megosztó videót tett ki, Horváth Éva és Kandász Andi is hozzászólt

„Én ezt nem merném bevállalni” – Horváth Gréta megosztó videót tett ki, Horváth Éva és Kandász Andi is hozzászólt

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás