RETRO RÁDIÓ

Hajdú Péter elárulta, ezért marad el az esküvőjük





A műsorvezető és párja tervét felülírta kisfiuk születése.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.25.
tervek

Hajdú Péter és kedvese, Eszter jelenleg minden idejüket Dominikkel töltik, éppen ezért úgy döntöttek, az idénre tervezett esküvőt elhalasztják.

A műsorvezető a Borsnak beszélt arról, hogy számára éppen a napokban jött el az idő, hogy végre igazán részese legyen Dominik életének. Az öt hónapos kisfiú ugyanis lassan kezdi felismerni őt és már „el is küldte” az első, apukájának szánt igazi mosolyt.

„Látszott rajta, hogy neki én egy idegen vagyok. Volt már tapasztalatom abban, hogy apukaként mire is számíthatok az első időszakban, így tisztában voltam vele, hogy Dominik jó pár hónapig »ignorál« majd, vagyis nem nagyon vesz tudomást a létezésemről. Ez teljesen természetes, hiszen egy csöppségnek, aki kilenc hónapon át az anyukája pocakjában élt, idő kell arra, hogy már ne csak a mamájáról vegyen tudomást és ne csak az ő érintésére, illatára, hangjára nyugodjon meg. Négy hónapon át nem is igazán sikerült a vigasztalás, pedig próbálkoztam rendesen. Nekem maradt néha a pelenkázás és a fürdetés, mert hát nem akartam mindent Eszterre hagyni, de Dominik csak meresztette a kis szemeit és látszott rajta, hogy még nem ismer meg” – kezdte a lapnak Hajdú Péter, aki éppen a napokban tapasztalt komoly változást a kisfiával való kapcsolatában.

Dominik érkezésével minden megváltozott

„Most is éppen babázom. Dominik pár héttel ezelőtt mosolygott rám először ébredés után, vagyis megtört a jég. Már velem is kommunikál, néz rám, nevet és boldogan kalimpál, vagyis kezd rájönni, hogy én is része vagyok a kis életének. Hihetetlenül jó érzés látni az első mosolyt, amit én kaptam! Persze eddig is egy család voltunk, de ezt már ő is tudja, vagyis beengedett a bizalmi körbe, amit eddig ketten alkottak Eszterrel...” – mondta a műsorvezető-televíziós szakember, akivel sokat fordult a világ mióta első két gyermeke megszületett, vagyis ma már kicsit másképp áll az apasághoz, mint korábban. „Noncsi lányom tizenhárom, a fiam Dávidka pedig 11 éves, vagyis amikor ők születtek a harmincas éveim közepén jártam, és máshol voltak a hangsúlyok mint ma. Akkoriban a család, munka és a barátok volt a sorrend, ami persze ma sem változott, de rövidült. A barátok ma már nem játszanak akkora szerepet az életemben, mint anno és persze ha tehetem, a munkából is le-lecsípek némi időt, amit a családra fordítok. Énidő pedig szinte egyáltalán nincs, vagyis amit magamra szánnék, azt most kettőnkre fordítom, hiszen nagyon fontos, hogy ne csak dolgozó ember és apa legyek, de társ is Eszter számára” – fejtette ki Hajdú, aki mintha csak megsejtette volna a következő kérdést, kitért az esküvővel kapcsolatos terveikre is.

Elhalasztják az esküvőt

„Korábban azt terveztük, hogy idén nyáron, vagy kora ősszel összeházasodunk, de Dominik kissé átírta a forgatókönyvet. Eszter most minden figyelmét a kisfiunknak szenteli és amíg nem érzi úgy, hogy egy picit lazíthat, halasztjuk az esküvőt. És persze szeretne tökéletes formába lendülni, hogy úgy álljon rajta az esküvői ruha, ahogyan azt ő elképzelte. Szerintem persze most is tökéletes, de mivel remélhetőleg neki ez lesz az egyetlen esküvője, nekem pedig az utolsó, megértem, hogy nemcsak nekem, de önmagának is tetszeni szeretne. Így Eszter most azt mondja, hogy szerinte jövő tavasz lehet a legjobb időpont, hogy kimondjuk egymásnak az igent. Dominik akkor már másfél éves lesz és akár a gyűrűt is viheti majd az anyakönyvvezetőhöz” – árulta el a Borsnak Hajdú Péter.





Ezeket olvastad már?
Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Szőke Zsuzsi ledobta a textilt – videó

Szőke Zsuzsi ledobta a textilt – videó

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás