RETRO RÁDIÓ

„Hálás vagyok a túlsúlyomnak, mert a hangom mellett ez tett sikeressé” – Tóth Vera őszinte vallomása





Tóth Vera énekesnő és Sirokai Diána plus size modell, influenszer életében rendkívül fontos szerepe van a testpozitivitásnak, az önelfogadásnak, az egész életüket végigkíséri ez a két fontos téma. Mindketten hosszú ideje küzdenek a súlyukkal, mára azonban megtanulták magukat elfogadni, már nem akarnak másoknak, csak önmaguknak megfelelni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.07.
életmód

Vera és Diána kiegyensúlyozott élethez vezető útja nem volt mindig egyszerű. A GLAMOUR magazin július–augusztusi számában őszintén beszélgetnek egymással, hogyan küzdöttek meg gyerekként az őket ért bántásokkal, és hogyan tanultak meg kiállni magukért.

A világ túl nagy nyomást és elvárást tesz a nőkre” – állítja Tóth Vera, hozzátéve, hogy ötven-hatvan évvel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy a hollywoodi színésznők önsanyargatással, természetellenes módszerekkel kínozták magukat, csupán azért, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. „Most is vannak szakmák, ahol a hímsoviniszta szemlélet a mérvadó. Az elmúlt száz évben ez része az emberek gondolkodásának, de fontos a múltból hozott minták alapján is megvizsgálni a problémát.”

Az énekesnőt már kisiskolásként is nagyon sokat bántották a külső adottságai miatt, később mégis kerekded vonalai, kisugárzása és a zene iránti őszinte szeretete hozta meg neki a sikert. Pár éve úgy döntött, orvosi segítséget kér, ami elindította a fogyás és az életmódváltás útján. Vera és Diána szerint is fontos, hogy mindenkinek a saját döntése legyen az, ha változtatni szeretne a külsején, ne külső, társadalmi elvárásoknak akarjon megfelelni.

Hálás vagyok a túlsúlyomnak, mert a hangom mellett ez tett sikeressé” – foglalja össze Vera. „Ha változtatni szeretnék, egyedül nekem van jogom hozzá, hogy ezt a döntést meghozzam, olyan tempóban, ahogy én akarom. Nincs senkinek, még a családodnak sem joga, hogy sürgessen ebben a kérdésben. Amikor a gyomorbypassműtét után leadtam harminc kilót, majd önerőből további húsztól is megszabadultam, megtapasztaltam, hogy milyen, amikor másképp néznek rád a férfiak, és úgy szemlélik a külsődet, mint a húspiacon. Nem volt jó érzés, hiányoztak a pluszkilók, a védőburkom. Ekkor rájöttem, a tökéletes alkatú nők élete sem egyszerű a sok szexista megjegyzés közepette. Ezért nem szabad róluk és senkiről sem ítélkezni.”





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás