
Brutális ágyjelenet – kitálalt a világ egyik legszexibb sztárja
Elárulta a színész, mi járt közben a fejében.
Xantus Barbara egy műtéten esett át, miután takarítás közben rosszul lépett olyannyira, hogy eltörte a bokáját.
Műtéten kellett átesnie Xantus Barbarának, miután takarítás közben rosszul lépett és ekkor érezte, hogy valami nincsen rendben. Mint kiderült eltörött a bokája, így most a mindennapi teendőkben is segítséget kell kérnie édesanyjától.
A jelenlegi állapotáról részletesen a Mokkában beszélt.
„Úgy szoktam viccesen mondani, mert a humorérzékem nyilván nem hagyott el: félreléptem és nem volt jó ötlet. Takarítottam és közben... ez egy háztartási balesetnek minősül.” - viccelődött a beszélgetés során Barbara, aki amikor érezte, hogy nem egyszerű ficamról van szó, segítséget kért. Felhívta a szomszédait, akik azonnal fuvart ajánlottak neki.
„Behoztak a kórházba, ahová tartozom, és ahol egyébként az édesapám is dolgozik. Kivártam a soromat, és úgy volt, hogy ahogy lehet, műtenek, és másnap reggel ez megtörtént. Bokatörés.”
A gipszét már leszedték, de Barbara továbbra sem terhelheti a bokáját, amit még egy szorítókötés segít a gyógyulásban. Mankóval már ki-kimegy az utcára, sőt már munkába is állt. A héten például tréninget tart és két előadáson is énekelni fog, de persze mindezt csak óvatosan és ülve teszi majd.
Elárulta a színész, mi járt közben a fejében.
Stohl András szívéért fognak ezúttal dúlni a harcok.
Horváth Gréta legyőzte félelmét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.