
Kiderült mire költötte összes pénzét a 17 éves Kylie Jenner
Anyja aggódott, de mindenben támogatta.
Nyolcvankét éves korában elhunyt Josef Abrhám, a legnépszerűbb cseh színészek egyike. Bár rengeteg tévéjátékban és filmben játszott, legtöbben a Kórház a város szélén című legendás sorozat Blažej doktoraként emlékeznek rá.
A művész felesége, Libuše Šafránkova tavalyi halálát követően visszavonultan élt, az utóbbi időszakban szívpanaszai és egyéb betegségei miatt kerekesszékbe került – írja az ujszo.com.

Zlínben született 1939. december 14-én, színészi tanulmányait Pozsonyban kezdte, majd két szemeszter után átjelentkezett a prágai DAMU-ra. Diploma után több színházban is játszott, köztük a prágai Nemzeti Színházban. Kamera előtt először 1961-ben állt a Plafon (Strop) című filmben, amelyet Věra Chytilová rendezett. Ezt a szerepet számos egyéb sikeres alakítás követte. A Jaroslav Dudek által rendezett Kórház a város szélén című sorozatot 1978-tól 1981-ig vetítette a csehszlovák televízió, és valamennyi szereplő hatalmas népszerűségre tett szert általa.
Josef Abrhám 2020-ban Thália-díjat kapott, ami életműdíjnak felel meg. Szabad idejében szívesen zongorázott és megszállott fotós volt.

Anyja aggódott, de mindenben támogatta.

Súlyos vádak, családi viszály és egy könyv.

Szandi fia már első ruháját is elkészítette.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.