
Mel Gibson lehúzza a rajongóit - vagyonokat kér el az aláírásáért
Mel Gibson nem sajnálja a pénzt elkérni egy aláírásért.
Sarolta bármiben számíthat édesapja segítségére, de van valami, amivel még Vilmos hercegnek is fel tudja adni a leckét.
Vilmos és Katalin többször is kinyilatkozta már, annak ellenére, hogy három gyermekük – György, Sarolta és Lajos – királyi családba születtek, igyekeznek számukra a leghétköznapibb életet és nevelést biztosítani. Így, bár jelentős személyzet áll mindenben a család segítségére, átlagos családként működve segítik egymást a napi rutinfeladatokban is. Ha tehetik, együtt mennek bevásárolni, közösen járnak el a közeli vendéglőkbe, a szülők viszik az iskolába a gyerekeket. Viszont van egy dolog, amit Vilmos, ha teheti, elkerül Sarolta esetében – írja a Mirror.
A herceg, akárcsak a felesége, hivatalos látogatásai során szívesen kezd beszélgetésbe az összegyűltekkel, és ilyenkor néha-néha kikotyognak apró kis személyes titkokat, többek között gyereknevelési kérdésekben. Mikor Blackpoolban egy lányos apuka azt mesélte Vilmosnak, hogy mindig hatalmas próbatétel, mikor reggelente a kislánya megkéri, hogy csinálja meg a frizuráját, Vilmos hevesen helyeselni kezdett.
„Sosem merem már megpróbálni, hogy lófarokba kössem Sarolta haját. Az kész rémálom” – ismerte be Vilmos, aki inkább másokra hagyja kislánya copfját, ha teheti. Mivel a hercegi pár egyetlen lányát legtöbbször kibontott hajjal láthatta eddig a nagyközönség, talán ez is arra utalhat, hogy Vilmos nem hazudott, tényleg nem meri összefogni kislánya haját.
Mel Gibson nem sajnálja a pénzt elkérni egy aláírásért.
Harry herceget semmi sem érdekelte.
Alig egy hónap múlva kezdődik a Sziget!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.