Megtörte a csöndet Szűcs Judith: engem is megállásra késztetett ez a pár év





Hihetetlen! Immár 50 éve, az 1972-es Ki mit tud?-on kezdte el pályafutását Szűcs Judith.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.04.21.
ünneplés

Az énekesnőről az utóbbi időben szinte semmit sem hallottunk.

„Nem tűntem el! De mint minden énekest és előadót, engem is megállásra késztetett ez a pár év” – kezdte a Bors érdeklődésére Szűcs Judith, egyben elárulta: nem tervez nagyobb koncertet az 50. évfordulóra, de azért a rajongóit sem hagyja fellépés nélkül.

A rajongóival együtt szeretne ünnepelni Fotó: Bors

„Jubileumi nagykoncertet nem szeretnék adni, de természetesen most is színpadra lépek időnként. Visszavettem a korábbi tempóból, amikor két hét alatt hat fellépést is vállaltam. Mindenképpen megünneplem a pályafutásom évfordulóját, de apránként, a közönséggel együtt szeretnék mulatni” – mesélte nevetve a Diszkókirálynő, akinek élete sokat változott: a pandémiás időszakot főleg az otthonában töltötte.

Idén leszek 69 éves, 50 éve folyamatosan dolgoztam. Bejártam a világot, felléptem Japánban, az NDK-ban, Kubában, és még rengeteg más helyen is. Most már a fiatalokon a sor, én pedig úgy gondolom, megérdemlem, hogy kicsit lelassítsak és élvezzem az életem. A pandémia jót tett velem, sok időt töltök a családommal, bevásárolni járok a piacra, főzök, aztán jönnek a közös étkezések” – mesélte az énekesnő, aki kiegyensúlyozottnak érzi magát.

„Nekem most az a fontos, hogy boldog legyek minden területen. Rengeteg időt töltök a vőlegényemmel. Együtt főzünk, és nagyon szerelmesek vagyunk, de nem tervezzük az esküvőt. Nem zavar, hogy több mint tizenegy éve vagyok menyasszony, a kapcsolatunk kiegyensúlyozott. Kimondhatom, hogy boldogok vagyunk” – mesélte a művésznő.





Ezeket olvastad már?
Danny Blue életében először a tettek mezejére lépett

Danny Blue életében először a tettek mezejére lépett

71 éves Endrei Judit – „Elfogadom a koromat”

71 éves Endrei Judit – „Elfogadom a koromat”

Európa békéjéért, és a gyerekek jövőjéért állt ki Mága Zoltán az Erdélyi fellépésével - Fotók!

Európa békéjéért, és a gyerekek jövőjéért állt ki Mága Zoltán az Erdélyi fellépésével - Fotók!

„Nagyon szexi mindened” – Köllő Babett szelfije betalált

„Nagyon szexi mindened” – Köllő Babett szelfije betalált

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás