
Várkonyi András nyomdokaiba léphet az unokája
A színművész nemrég ünnepelte 51. házassági évfordulóját.
Elhunyt Henry Patterson, írói nevén Jack Higgins brit író, népszerű thrillerek és kémregények, köztük A sas leszállt szerzője.
Az író 92 évesen, Jersey szigeti otthonában, családja körében halt meg szombaton - közölte kiadója, a HarperCollins. Nyolcvanöt regénye 55 nyelven 250 millió példányban kelt, közülük csak az átütő sikerű háborús thrillere, A sas leszállt több mint 50 millió példányban.
1939-ben született az angliai Newcastle-ben, Belfastban nőtt fel, Londonban tanult közgazdaságtant és Leedsben dolgozott tanárként. Az 1950-es évek végén, szabadidejében kezdett regényeket írni, mérsékelt sikerrel.
Mindez egy csapásra megváltozott, amikor 1975-ben megjelent A sas leszállt című második világháború regénye, amelyben a nácik összeesküvést szónak Winston Churchill brit miniszterelnök elrablására.
Egy 2010-es interjúban a szerző felidézte, hogy röviddel a könyv megjelenése után felhívta a könyvelője és megkérdezte tőle, hogy mennyi bevételt remél a regényétől. Higgins azt mondta, hogy szeretné, ha nyugdíjazásáig egymillió fontot hozna. „Maga egy kötözött bolond, már egy hét alatt összejött ennyi” - mondta neki a könyvelő. A háborús thriller még népszerűbb lett azután, hogy 1976-ban nagysikerű kalandfilm készült belőle Michael Caine, Donald Sutherland és Robert Duvall főszereplésével.
Higgins halála egy korszak végét jelenti - jelentette ki Charlie Redmayne, a kiadó vezérigazgatója, aki szerint az író egy klasszikus thrillerszerző volt, írásai, mint a Liam Devlin- vagy a későbbi Sean Dillon-könyvek, „abszolút letehetetlenek voltak”.
Utolsó regénye, a The Midnight Bell 2017-ben jelent meg, és bestseller lett a Sunday Times listáján. A kiadó közlése szerint mire megjelent az utolsó regénye is, már csak úgy emlegették Higginst, mint a Legendát.
Irodalmi ügynöke, Jonathan Lloyd azt mondta, hogy amikor annak idején a Collins kiadónál dolgozva kézhez kapták A sas leszállt kéziratát, „ritka bizonyossággal” mindannyian tudták, hogy egy azonnal klasszikussá váló regénnyel van dolguk.
A színművész nemrég ünnepelte 51. házassági évfordulóját.
Több évtizedes pályafutást tudhatott maga mögött.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre