RETRO RÁDIÓ

Testvérét gyászolja Demjén Ferenc





Demjén István 83 éves korában hunyta le örökre a szemét. Rózsi számára több volt ő, mint egy fivér: a fiúk együtt fedezték fel a világot, együtt alapítottak zenekart. A halála pótolhatatlan veszteség a családnak.



Megosztás
Szerző: Metropol
2022.04.09. 07:00
gyász

Aki a hatvanas években egy kicsit is nyitott volt a beatzenére, annak nem kell bemutatni a két lázadó zenei tehetséget, Demjén Istvánt és Demjén Ferencet, akik 1964-ben Komár László és Zalatnay Cini kilépése után becsatlakoztak a Dogs zenekarba, majd 1967–68-ban a Liversing csapatát erősítették, 1968-tól viszont önállósodtak, megalakították a Meteor zenekart. Az együttest rendhagyó módon csupán egyetlen nyári szezonra hozták létre, Tihanyban a révnél, a Motel éttermében léptek fel minden este – írja a Bors.

Közös slágerük is volt

A fivérek tele voltak tettvággyal, mindent megtettek annak érdekében, hogy jó zenét csináljanak. Szekrénypolcokból készítették el például a saját gitárjaikat, és még az elektronikát is ők berhelték hozzá… A hangszerek jól szóltak, olyan jól, hogy a nyári zenekar egyik slágere, a „Kívánj Te is nekem szép jó éjszakát!” akkora sláger lett, hogy a zenekar felbomlása után is évtizedekig játszották a rádiók.

Egyetlen alkalommal mesélt csak a testvéréről

Négyen vagyunk testvérek, nagyon rendezett családi környezetben nőttünk fel. Köztünk, gyerekek között nagy volt a korkülönbség, de azért mindig jól megértettük egymást. István bátyámmal több zenekarban zenéltünk együtt, ő nagyon tehetséges volt, hangját a papától örökölte, de nyolc évvel idősebb nálam, és valahogy belefáradt az egészbe” – nyilatkozott korábban a testvéréről Demjén Ferenc, aki egyébként ritkán mesél a családi életükről.

Az egyetlen alkalom, amikor hajlandó volt kitárulkozni, az a róla készült portrékönyvben történt meg. Ómolnár Miklós Demjén Ferenc, Álmok könyve című írásában, amely Demjén Ferenc 75. születésnapjára készült, a zenész hajlandó volt részletesen mesélni a gyermek- és fiatalkoráról. A 2021 novemberében megjelent könyvben a művész így mesélt: „Szerencsére a szüleink valami hihetetlenül jól tolerálták a sok bolondságot. Szerintem látták, hogy ettől vagyunk boldogok, így érezzük jól magunkat, hát ránk hagyták. A bátyámra meg énrám, mert akkoriban teljesen együtt mozogtunk. Talán azt gondolták, hogy majd kitomboljuk magunkat és megkomolyodunk. Az igazság az, hogy az első nagy sokkot a bátyám okozta, amikor otthagyta az egyetemet, ami azért megrázta a családot, különösen apámat, aki persze eleinte úgy gondolta, hogy a fiai folytatják az ő pályafutását. Nekem már könnyebb dolgom volt a bátyám okozta megrázkódtatás után. Talán azt gondolták, ha hagyják, hogy kitomboljuk magunkat, akkor előbb észhez térünk.”

Otthagyta a zenélést

Nem csoda, hogy a bátyám, aki akkor már családot alapított, nem sokkal később otthagyta a zenélést. Ebből legfeljebb a leghíresebb, legnépszerűbb zenekarok tudtak megélni. Ők is csak akkor, ha volt egy pénzesebb apa gyereke a zenekarban, aki meg tudta venni a drágább cuccokat, erősítőket” – mesélte Rózsi a könyvben.

A bátyám ma már 83 éves, és nem tudom, hogy megbánta-e, hogy kiszállt. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Erről nem beszélünk. 83 éves, ma már idősebb, mint az apánk, amikor meghalt.

A két testvér már soha többé nem tudja tisztázni ezt a kérdést, Demjén István 83 éves korában, április hetedikén hunyta le örökre a szemét.

A Bors információi szerint Rózsit nagyon megviselte a testvére elvesztése, hiszen közel álltak egymáshoz. Éppen ezért nem is kívánt nyilatkozni a témában, érthető, hogy a gyászát szeretné megtartani magának.





Ezeket olvastad már?
Felforrósodott a stúdió: hatalmasat villantott ifj. Schobert Norbika – Videó!

Felforrósodott a stúdió: hatalmasat villantott ifj. Schobert Norbika – Videó!

Újabb celebháború? Kegyetlenül nekiesett Curtis a hírességeknek

Újabb celebháború? Kegyetlenül nekiesett Curtis a hírességeknek

„Lángolva szeretjük egymást”: Forró részleteket árult el házasságáról Laky Zsuzsi

„Lángolva szeretjük egymást”: Forró részleteket árult el házasságáról Laky Zsuzsi

Nem várt fordulat: Harry és Meghan visszatérhet, itt a palota reakciója

Nem várt fordulat: Harry és Meghan visszatérhet, itt a palota reakciója

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás