
"Mosolyog!" Az ágyból jelentkezett be Stana Alexandra, élete férfijával az oldalán - Fotó!
Csak úgy sugárzott róluk a boldogság!
Nehéz hónapok állnak Lorenzo mögött. Az énekes tavaly megfertőződött a koronavírussal, akárcsak a felesége: intenzív osztályra kerültek, de túlélték. Most nagy tervei vannak az idei évre.
Szétszedik a nők, mégis már tizenhét éve hűséges a feleségéhez Lorenzo! A népszerű énekes gyerekkora óta vágyott a színpadra, a nagy áttörés azonban néhány éve érkezett meg az életében: Aranyszemek Danival közös száma, a Kamavtu Me Kamavtu többmilliós nézettséget produkált, azóta pedig Lorenzo koncertnaptára teljesen tele van.
Rajongótábora nyolcvan százaléka hölgyekből áll, és bár sokszor tesznek neki ajánlatokat, ő hűségesen kitart imádott kedvese mellett.
– A párommal közel húsz éve vagyunk együtt, de a mai napig ugyanúgy udvarolok neki, mint a kezdetekben. Romantikus típus vagyok, nemcsak a zenei munkásságomban, de a magánéletemben is. Ezt a hölgyek szeretik, nem véletlen, hogy közülük kerül ki a rajongóim túlnyomó része. Én azonban hűséges vagyok, és ezt a feleségem is tudja. Sosem jutna eszébe féltékenykedni, tudja, hogy megbízhat bennem – mondta el a Metropolnak Lorenzo.
Az énekes ennek ellenére nem tagadja, hogy vannak, akik nem értik meg első szóra, hogy nála nem szabad az út, és emiatt egészen elképesztő helyzetekbe is került.
– Egyszer egy rajongóm valahogy felszökött a turnébuszunkra, odarohant hozzám és beleharapott a nyakamba. Teljesen ledöbbentem én és a zenésztársaim is, annyira váratlanul ért a fájdalmas akció! – árulta el nevetve.
Lorenzo családjában több tehetség is van: fia, a tizennégy éves Ármándó az utóbbi időben kezdte mutatni a zeneiség jeleit. Most már közös daluk is van, a Százezer csillag az égen óriási népszerűségnek örvend.
– Tavasszal jelenik meg a második nagylemezem, amit egy koncerten mutatok majd be. Ott debütál majd élőben a fiam is, aztán meglátjuk, mennyire érdekli a színpad. Egy biztos: én nem erőltetek semmit, azt szeretném, ha a saját útját járná. A legfontosabb, hogy tanuljon, így remélem, a barátnőzéssel is vár még néhány évet.
Lorenzo és családja tavaly tavasszal nagyon megszenvedték a koronavírus-járványt: először az énekes, majd a felesége kapta el a vírust, mindketten az intenzív osztályra kerültek, oxigénmaszkkal lélegeztették őket.
– Több mint két hetet voltam kórházban, iszonyatosan szenvedtem. Amikor pedig megtudtam, hogy a feleségem is bekerül, nagyon megijedtem. A szerencse az volt, hogy közös kórtermet kaptunk, így ott voltunk egymás közelében. Mélyen hívő család vagyunk, ezért rengeteget imádkoztunk, Isten segítségével pedig túléltük a betegséget. A színpadot viszont onnantól egészen mostanáig hanyagoltam. Hetvenkét lekötött fellépésem volt, amikhez már felvettem az előleget, összesen négymillió forintot. Azonban a teljes összeget visszafizettem a szórakozóhelyeknek, és inkább a gyógyulásra koncentráltam. Én szerencsére megúsztam utótünetek nélkül, de a kedvesem szíve még mindig szúr néha.
Csak úgy sugárzott róluk a boldogság!
A műsorvezető felkötött karral jelentkezett be Instagrammon.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre