Sztárdömping a Szegedi Ifjúsági Napokon, érkezik a R’n’B és pop előadója





Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. (x)



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.02.14.
bejelentés

A Tisza-parti fesztiválra érkezik – mások mellett – Jason Derulo, Rag’n’Bone Man, Tom Grennan és Alle Farben. A SZIN augusztus 24–27. között lesz a már megszokott helyen, a Napfény Városában, a Szegedi Partfürdőn.

Első nekifutásra harminc névvel jelentkezett az itthoni fesztiválszezon nyárbúcsúztató bulisorozata, a Szegedi Ifjúsági Napok és rögtön – a legnagyobb hazaiak mellett – már négy világsztár is helyet foglalt a listán.

A korábbi években is „egymásnak adták a mikrofont” a SZIN-en a nemzetközi sztárok. Míg a 2020-as elmaradt fesztivál után tavaly a hazai zenészeknek igyekeztünk segíteni a fellépési lehetőséggel, két év után újra visszatér hozzánk a nemzetközi felhozatal” – mondta Kolonics Erika, a SZIN főszervezője. „Egyelőre négy külföldi fellépőt jelentünk most be, de hamarosan jönnek továbbiak is” – tette hozzá.

Már biztosra vehető tehát, hogy jön a SZIN-re korunk egyik legsikeresebb R’n’B és pop előadója, Jason Derulo, a Human című szupersiker dalt jegyző Rag’n’Bone Man, aki egy hosszabb visszavonulás után tavaly rukkolt elő új albummal. „2022 új zenéket és az eddigi legnagyobb műsoraimat jelenti” – írta Tom Grennan, aki szintén a tavaly megjelent lemezének dalait (is) hozza a SZIN-re, és Szegedre érkezik a nyár végén a techno, house és a trance műfajában otthonosan mozgó Alle Farben is.

Forrás: SZIN

A bejelentett hazai sorban pedig ott van Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, a BSW, a Wellhello, a Follow The Flow, a Punnany Massif, a Vad Fruttik, a 30Y, ByeAlex és a Slepp, Alee, a Honeybeast, Horváth Tamás, Azahriah, a Carson Coma, Krúbi, a Bëlga, az Esti Kornél, Manuel, a Lóci játszik, Dzsúdló, az Elefánt, a Bohemian Betyars, a Road, a Supernem, a Fish! és a Csaknekedkislány.

Forrás: SZIN

Jegyek online a www.szin.org/jegyek oldalon már kaphatók. (x)





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás