
Hűha: Heidi Klum bőrszínű latex ruhában hódított az idei Grammy-díjátadón
Heidi Klum extrém ruhájáról beszél mindenki!
A TikTok videomegosztó portál legnagyobb sztárja majdnem kétmillió dollárral többet keresett tavaly, mint a világ egyik legnagyobb olajvállalatának vezetője egy évvel korábban – jelentette pénteken az Axios amerikai hírportál.
A lap a The Wall Street Journal című politikai gazdasági napilap összesítésére hivatkozva azt írja, hogy Darren Woods, az ExxonMobil elnök-vezérigazgatója 2020-ban 15,6 millió dollárt vitt haza, míg Charli D'Amelio, a TikTok legjobban kereső alkotója tavaly 17,5 millió dollárt keresett. A hatalmas összeg szponzorálásból, saját divatáru márkájából és a Hulu streamingszolgáltató által készített egyik sorozatból származott.
Bevételével D'Amelio megelőzte a 14,7 millió dollárt kereső Kevin Johnson Starbucks-vezért, a 13,1 millió dolláros gázsival rendelkező Ed Bastiant, a Delta Airlines első emberét és Chris Kempczinskit is, aki a McDonald's elnök-vezérigazgatója és 2020-ban 10,8 millió dollárt keresett.
Több mint 133 millió követője van a TikTokon, és 10 milliárd feletti kedvelésnél jár. Ő volt az első a portálon, akinek 50, majd 100 millió követője lett. 2019 óta aktív. Rövid videóit több millióan nézik, van amelyiknek a nézettsége majdnem az 50 milliót is eléri.
Olyannyira, hogy ő a portál második legjobban kereső alkotója. Ketten együtt több mint 27 millió dollárt vihettek haza tavaly.

Heidi Klum extrém ruhájáról beszél mindenki!

Jákob Zoli elképesztően jó formában van.

Sarah Ferguson menekül az Epstein-botrány elől?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.