RETRO RÁDIÓ

A szerelem legyőz háborút, fogolytáborokat, országhatárokat – a Viktória nagyoperettet Szentesen mutatják be





Romantikus történet, mindent legyőző szerelem, csodálatos zene, halhatatlan slágerek – mindezt együtt kínálja Ábrahám Pál Viktória című nagyoperettje Szentesen.



Megosztás
Szerző:
2021.12.04. 20:30
operett

Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója, a darab rendezője elmondta: Ábrahám Pál nagyoperettjét 2020 novemberében a nemzeti összetartozás évadjában, Trianon 100. évfordulójára emlékezve mutatták volna be Békéscsabán, de a koronavírus-járvány megakadályozta. Ezután a darab a mű főhőséhez hasonlóan kálváriát járva 2021 nyarán Egerben debütált a Nyári Színház egyik előadásaként, majd bemutatkozott a Szarvasi Nyári Színházban is. Most pedig 4 előadás erejéig Szentesen kápráztatja el a nagyérdeműt.

Fotó: Békéscsabai Jókai Színház

Az operett egy első világháborús magyar honvéd kapitányról, a szárnysegédjéről, a szépséges Viktóriáról és a szerelemről szól. Egy gyönyörű történet arról, hogy a szerelem mindent legyőz: háborút, fogolytáborokat, országhatárokat. A Viktória nemcsak csodás történet az igaz szerelemről, kalandokkal és humorral fűszerezve, hanem a zenéje is különleges, hiszen az amerikai dzsessz, a keleti motívumok és a magyar népzene nagyszerű ötvözete. A műfaj kedvelői megtalálhatnak mindent ebben az előadásban, amiért az operettet szeretni lehet: könnyed, egzotikus környezetben zajlódó történet, mindent elsöprő szerelem, kiváló zene, remek énekhangok, hallhatatlan slágerek.

Fotó: Békéscsabai Jókai Színház

John Webster nagykövet szerepét Szolnoki Tibor játssza, Viktória, a felesége kettős szereposztásban Benedekffy Katalin és Vörös Edit lesz. Koltay László huszárfőhadnagyként Domoszlai Sándort, Jancsiként Bozsó Józsefet láthatja a közönség. Puskás Dániel, Nádra Kitti, Steinkohl Erika és Tomanek Gábor játszik mások mellett az előadásban, valamint fellépnek a színház fiatal művészei és táncosként a Színitanház hallgatói, koreográfus Bozsó József. A darabot Seregi Zoltán rendezi.

A Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Zenés Színház közös bemutatóját december 15-től láthatja a nagyközönség a Szentesi Tóth József Színház és Vigadóban.





Ezeket olvastad már?
Elbűvölő: így néznek ki a Reszkessetek betörők! sztárjának gyermekei

Elbűvölő: így néznek ki a Reszkessetek betörők! sztárjának gyermekei

Kiderült: ekkor búcsúztatják Máthé Erzsit

Kiderült: ekkor búcsúztatják Máthé Erzsit

Tóth Andinak jót tett a szakítás Marics Petivel

Tóth Andinak jót tett a szakítás Marics Petivel

Drámai vallomást tett Harry herceg a bíróságon: évekig azt hitte, nem is Károly az igazi apja

Drámai vallomást tett Harry herceg a bíróságon: évekig azt hitte, nem is Károly az igazi apja

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél feliratkozás