
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÚjra tanult járni, beszélni és énekelni Tóth Attila. A Pokolgép zenekar frontemberének stroke-ja után mindent elölről kellett kezdeni.
Tóth Attila újratanult mindent a stroke-ja után! A Pokolgép zenekar frontemberének mindent elölről kellett kezdeni: járni, beszélni és énekelni. Az énekes bevallotta: illegális teljesítményfokozókhoz nyúlt, ez okozhatta a bajt. Az első hetekben a legsötétebb gondolatok is megfordultak a fejében, el akarta dobni az életét, de most - két évvel később - mintha újjászületett volna - számolt be róla a Tények.

Attila már újra fellépésekre jár, sőt az edzőterembe is visszatért. Tavaly szeptemberben még olyan gyenge volt a stroke-ja után, hogy még öt kilót sem tudott felemelni. Ez mára szerencsére megváltozott, s teljes értékű életet élhet.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.