RETRO RÁDIÓ

Nyertes Zsuzsa őszintén mesélt az érzéseiről: így gyászolja Oszter Sándort





Gyászol Nyertes Zsuzsa. A színésznő a mai napig nehezen hiszi el, hogy jó barátja, Oszter Sándor elhunyt. A két színész közös darabban játszott, és rengeteget beszélgettek egymással a munkán kívül is.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.15.
megtört

Újabb barátját veszítette el Nyertes Zsuzsa. A népszerű színésznőt az utóbbi években számos veszteség érte, sok pályatársa, barátja távozott az élők sorából, úgymint Sztankay István, Klapka György, Sas József, Böröndi Tamás, két héttel ezelőtt pedig Oszter Sándor. Zsuzsának és Sándornak nagy tervei voltak szakmailag: házaspárt játszottak A kassai polgárok című darabbal járták az országot, a közönség imádta őket, ők pedig remélték, hogy minél többször állhatnak színpadra együtt.

A legutóbbi előadásuk november 5-én lett volna, de Oszter Sándor október 29-i halála mindent felülírt.

„Nagyon szerettem Sándort, akit a pályám eleje óta ismerek. Harminc éve találkoztunk először, amikor én még csak kezdő színésznő voltam. Őt akkor már az egész ország ismerte Rózsa Sándor karakterének köszönhetően, és bevallom, kissé tartottam tőle. Ám hamar kiderült, hogy nincs okom az aggodalomra. Sándor talpig úriember volt, udvarias és kedves. A kezdeti mester-mentorált kapcsolat észrevétlenül változott át az évek alatt barátsággá” - fogalmazott a Metropolnak elcsukló hangon Nyertes Zsuzsa.

„November 5-én játszottunk volna újra, és előtte néhány nappal beszéltem vele telefonon. Vártuk, hogy újra színpadra állhassunk. Mivel ez egy vándortársulat, órákon át ültünk autóban, hiszen az ország különböző pontjain léptünk fel. Rengeteget beszélgettünk, nagyon fog hiányozni. Az előadás a halála miatt elmaradt, így november 5-én, este hét órakor otthon gyújtottam egy gyertyát az emlékére.”

Oszter Sándor egy interjúja alkalmával (Fotó: Móricz István/Bors)

A színésznő tudja, hogy a társulat és a közönség érdeke is, hogy A kassai polgárok tovább folytatódjon, de egyelőre nem tudja elképzelni, hogy János mester szerepét más vegye át.

„Nagyon fáj Sándor idő előtti halála, ahogy az elmúlt években elhunyt barátaim, pályatársaim elvesztése is fájt. Ilyenkor kicsit meghal egy részünk, de fel kell állni és folytatni, az élet megy tovább. A mai napig nem feledem azokat, akik már nincsenek közöttünk, ám sajnos a veszteség az élet velejárója.”

Mindent megtesz az édesanyjáért

A színésznő másfél évvel ezelőtt veszítette el imádott édesapját, Antalt, aki 88 éves volt. Zsuzsa azelőtt is rengeteget törődött a szüleivel, de az apukája elvesztése óta különösen odafigyel az anyukájára.

„Nem telik el úgy nap, hogy ne beszélnénk egymással, rendszeresen viszek neki friss, meleg ételt és rengeteget beszélgetünk. A családunk szerencsére nagy és összetartó, mindig számíthatunk egymásra, és mindent meg is teszünk a másikért.”

Sas József is jó barátja volt

Nyertes Zsuzsa hosszú évtizedeken át volt a barátja a nevettetőnek, számtalan kabaréban dolgoztatták meg a közönség rekeszizmát. Január 17-én őt is elveszítette, akkor így emlékezett rá:

„Nem fogynak el a könnyeim, reggel óta zokogok, nagyon sok volt már az utóbbi időszakban a veszteség az életemben. Azt gondolom, hogy ő nem tud meghalni, Sas József nem halt meg! Már életében legenda volt és bár már ő az égi színpadon nevetett a nagyokkal, ő mindig is volt, van és lesz.”

Nyertes Zsuzsa hosszú évtizedeken át volt a barátja Sas Józsefnek (Fotó: Metropol/Markovics Gábor)

Böröndi Tamást is búcsúztatta

Tavaly novemberben újabb veszteség érte a színésznőt, amikor váratlanul elhunyt Böröndi Tamás.

„Amikor apukám néhány hónapja meghalt, Tomi órákon át vigasztalt. Most, hogy elment a legjobb barátom-barátunk, kollégánk, nem tudom, mi lesz velem nélküle! Egy biztos, amíg élek nem engedem el Anna kezét, és a lányait meg az édesanyját is próbálom segíteni a szeretettemmel, hogy együtt valahogy túléljük ezt a tragédiát!” - mondta el akkor a Hot! magazinnak.

Tavaly novemberben újabb veszteség érte Magyarországot, amikor váratlanul elhunyt Böröndi Tamás (MTi Fotó: Zih Zsolt)

Klapka az égből néz le rá

Klapka Györggyel néhány nappal a halála előtt találkozott 2017 januárjában. Az Aranyember 88. születésnapját ünnepelték együtt.

”Nem hiszem el, hogy elment. Már a jövő évi buliját tervezgettük és megígérte, hogy az újévben eljön egy előadásomra. Most már az égből néz majd le ránk... Egyedül az vigasztal, hogy az utolsó születésnapi mulatsága egy igazán szép este volt, a szerettei körében„ - fogalmazott a Ripostnak 2017-ben.

Nyertes Zsuzsa Klapka Györgyről: ”Most már az égből néz majd le ránk...„ (Fotó: Metropol/SzL)

 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás