Egy jóbarát elárulta: Komár László ezt mondja majd el a lányának, ha Karolina hozzájut a titokzatos örökséghez





A 2012-ben elhunyt Komár László három kazettát hagyott lányára, aki jövőre kaphatja meg azokat, amint betölti a 18. életévét. Sokan találgatják, hogy mi van rajtuk, de az egyik barátja sejti mit hallhat majd Karolina a hanghordozókon.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.10.
A nap rejtélye

A Borsnak sikerült beszélnie egy barátjával, aki szerint a volt feleségével folytatott háborúról vallhatott a magyar Elvis Presley.

Kilenc éve már, hogy végleg itthagyta családját és rajongóit a legendás zenész. A méltán népszerű énekes sokáig gyűjtötte a nőket maga körül: összesen öt alkalommal házasodott, ebből a harmadik feleségét, Krisztinát tartotta mindvégig lelki társának, élete szerelmének. A pár első válása után a negyedik feleség Erzsébet lett, akitől végül újra fellángoló szerelme, Krisztina miatt vált el. Erzsébettől született Karolina, Komár egyetlen kislánya.

Krisztina karjaiban hunyt el a magyar Elvis

„Pukkanós zacskóban adta át a kazettákat”

Életében, főként fiatalon nagykanállal falta az életet, és Komár László a halál torkában ezért is érezte úgy, hogy van még hátra egy fontos feladata: méltóképpen szeretné lezárni életét. Így halála előtt másfél hónappal legjobb barátjának, Karolina keresztapjának, Stark Ferencnek átadott három darab 80 perces mikrokazettát megőrzésre. Minden bizonnyal azért neki, mert benne bízott a legjobban.

„Egy pukkanós zacskóban adta át nekem Laci a hanghordozókat, és azt mondta, soha ne adjam oda egyik nőnek se” – nyilatkozta nemrégiben Stark Ferenc a Borsnak, és hozzátette, hogy természetesen tartotta magát legjobb barátja utolsó kéréséhez. Mint ahogyan a Bors már megírta, a kazettákat 2022. október 15-én nyithatja ki, és kizárólag Karolina.

Eltiltották a lányától

A gyengébbik nem egyetlen képviselője, lánya volt minden női lélek közül számára az örök kedvenc. Komár imádta a lányát, azonban mindösszesen nyolc évet tölthettek együtt boldogságban, amikor a legendát elragadta a gyógyíthatatlan kór. Mindeközben elképesztő háború zajlott Erzsi és közte. Odáig fajult a vita a gyermeke anyjával, hogy nem egyszer a rendőrségnek kellett rendet tennie közöttük. Komár még távoltartási végzést is kapott, amikor olyannyira eldurvult a vita közöttük, hogy a feleség feljelentette őt.

Laci hiába akarta magához venni Karolinát, Erzsi nem hagyta

Ezután több hónapon keresztül nem láthatta a lányát. 2010-ben az énekes úgy nyilatkozott, hogy megszakad a szíve, amiért exneje elzárja őt Karolinától. Félt attól az akkor már rákbeteg énekes, hogy kislánya úgy fog emlékezni a gyerekkorára, hogy nem volt vele az apukája. Erre minden oka megvolt, hiszen Komár és gyermekének anyja között éveken keresztül zajlott a bíróságon is az adok-kapok, az énekes magához akarta venni a lányát, ám végül az anyánál maradt a kislány.

„Tisztázni akarja a múltat”

„Úgy sejtem, hogy Laci ezeken a kazettákon tisztázza lánya számára azt az időszakot, amikor nem tudott jó apukája lenni. Rendkívül csúnya vitái voltak Erzsivel, szerintem ezért szerette volna, ha a lánya legalább egyszer az ő szájából hallja, mi történt abban az időszakban, amikor zajlott a családi háború. Egyféle magyarázkodásnak tűnhet, de nem az: a valóságot mondja el neki a saját hangján, csak egy másik szemszögből. Tisztázni akarhatta a múltat, hiszen ideje már nem volt arra, hogy a kislányának elmagyarázza, mi miért történt…” – nyilatkozta a Borsnak a régi jóbarát.

Mindenesetre szűk egy év múlva ki fog derülni minden, s addig is az, hogy vajon az éppen a felnőttkorba lépő lányt hogyan fogja lelkileg érinteni a sírból is hozzá beszélő apja, továbbra is a jövő kérdése marad. A Bors szerette volna megkérdezni Karolinát is, mit gondol a kérdéses kazettákról, de lapzártáig nem érkezett reakció tőle.

Anyagi örökség?

Ferenc, a keresztapa szerint a lány öröksége lapulhat a kazettákon.

„Ugyan sejtek valamit, de nem vagyok kompetens. Szerintem ingatlant örökölt Karolina, ebben az esetben még is az lehet, hogy beszédében elmondja, hogyan juthat hozzá a lány a házhoz” – tette hozzá Ferenc, aki mostanában nem igazán tartja a kapcsolatot Karolinával, ám jövőre meg fogja keresni a felvételekkel a lányt.

 

 

 

 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás