Kovácsi Kati ezért veszi fel a harmadik oltást, őszintén vallott az énekesnő

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész ünnepként éli meg ahányszor színpadra állhat, azonban a koronavírus-járvány miatt továbbra is aggódik. Éppen ezért hamarosan ő is felveszi a harmadik oltást, hogy megvédje magát és a szeretteit.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.14.

Kovács Kati október végén megkaphatja a koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisát is! A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő nem szeretne kockáztatni, mindent megtesz a saját és családja egészsége érdekében. Másrészt pedig a koncertekről sem szeretne lemondani.

Mindenképpen szeretném felvenni a harmadik oltást is, nehogy valamelyik családtagom megfertőzzem. Nem az oltástól kell félni, hanem az oltatlanságtól. Én az első két oltásomnál sem éreztem semmit, és utána sem jelentkezett semmilyen mellékhatás. Törökbálinton kaptam meg, nagyon kedvesek voltak, mosolyogtak, úgyhogy a harmadik dózist is ott szeretném felvenni. Ha minden jól megy, erre október 21. után fog sor kerülni” – kezdte a Metropolnak Kovács Kati, aki több ismerősét is elvesztette a vírus miatt, így nem akar kockáztatni. Ráadásul a koncertekről sem szeretne lemondani, ugyanis alig várta, hogy újra színpadra léphessen.

Más a koncertek hangulata

„Nagyon vártuk, hogy visszatérhessünk a színpadra. Öröm ismét zenélni, ünnep minden előadás! Viszont úgy érzem, valami megváltozott az életünkben az elmúlt két évben. Az emberek jobban tudnak örülni az apró dolgoknak, és például a koncertek hangulata is teljesen más. Mintha felszabadultak volna! Emellett azonban azt is észrevettem, hogy ismét előkerülnek a maszkok. A koncerteken is sokan maszkot húznak a nézők soraiban. Sőt, én is ha megyek valahova, mindig viszek maszkot” - tette hozzá az énekesnő, aki különleges koncertre készül októberben Budafokon.

(Fotó: Kelet-Magyarország)

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás