
Hugh Grant imádja a csimpánzölelést
A Bridget Jones nőfaló Daniel Cleverje ma boldog ötgyermekes édesapa.
Közösségi oldalán kéri ismerőseit, illetve az oldalára tévedőket: küldjenek neki pénzt.
A Facebookon segítségért könyörög Damu Roland, ami természetesen azt jelenti, hogy pénzre volna szüksége. Teszi mindezt privát Facebook-oldalán, de nyilvános posztban, vagyis nem csak ismerősei, hanem bárki számára láthatóan könyörög pénzért Damu Roland. Mint írja: egészségi állapota miatt kalapozik. – Két hete nem tudok dolgozni. Tisztelettel kérem azokat az embereket, akik akarnak és tudnak segíteni nekem, tegyék meg! – írja bejegyzésben, melyhez egy fotót és egy bankszámlaszámot is mellékelt – vette észre a Bors.
Még februárban derült ki, hogy Damu Roland a koronavírus-járvány miatt olasz tésztákkal házal, mégpedig szó szerint, hiszen 10 ezer forintos megrendelés felett már minden megrendelt árut személyesen vitt házhoz. Korábban jobb híján egy Keleti pályaudvar közeli étteremben is dolgozott pincérként, aztán júliusban már arról jöttek a hírek, hogy kislánya, Maja miatt közel két millió forintos tartásdíj-elmaradása van. A börtönviselt színésszel a színpadon kívül már sok minden megtörtént, állandóak a fura hírek körülötte. Önálló estet tervezett, amiből alig lett egy-két alkalom, kislányát sem látta több mint négy éve.

A Bridget Jones nőfaló Daniel Cleverje ma boldog ötgyermekes édesapa.

Kiss Endi lánya karrierje felfelé ível, a társ is rátalált.

Bár a hegyi betegség is embert próbáló, arra létezik gyógyszer.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.